Népdalénekkar, verseny (Papp Judit Elza)
Idén ismét megrendezték a területi népdal éneklési versenyt.
Mi leszek ha nagy leszek (Dr. Baán Mihályné)
Az iskolavezető helyettes két szakot ismertet a nézőkkel.
Iskolatej akció (Laho Andrea, Pflugné Pápai Márta)
Az iskola tej akció részleteiről kérdeztük az intézményfelügyeleti iroda vezetőjét.
Hit Világ Virág kiállítás (Werner Imre, Árgyelán György)
A helytörténeti múzeumban egy új kiállítás nyitja meg kapuit, a fotóművész urat kérdeztük.
A háziorvos az egészséges táplálkozásról (Dr. Kovács László)
Az egészséges táplálkozásról kérdeztük a háziorvost.
25 éves a Felsőszilvási Óvoda (Lotz Jenőné)
Idén ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját az Óvoda.
Problémák a Hóvirág utcába (Szarka Elemér)
A zobák aknai Hóvirág utcai 1 es számú ház szinte ketté tört, veszélyesé vált.
Nyílt nap a nyolcosztályos gimnáziumba ( Tóth József)
A napokban nyílt tanítási napot illetve órákat tartanak a nyolc osztályos gimnáziumban. Az igazgató urat kérdeztük ezekről.
Félévzárás a művészeti iskolában( Altorjai József)
Erkel Ferenc alapfokú művészet oktatási intézmény, az első félévét záró hangversenyét tartja.
Elismerés az szakközép iskolának (Rendeki Ágoston)
Egy Országos felmérésen a Baranya megyei önkormányzat szakközép iskolája a harmadik helyen végzett. Részletesen Rendeki Ágoston igazgató urat kérdeztük.
Bemutatjuk Lázár Ervin írót ( Lázár Ervin)
Lázár Ervin látogatott el hozzánk Komlóra, vele beszélgettünk.
A Vg.Rt. a hótakarításról(Vida János)
A jelenlegi hóhelyzetről és síkosítás mentesítéséről kérdeztük a Városgazdálkodási Rt. - Komló igazgatóját.
A pszichológus válaszol ( Rottné Szőke Zsuzsanna)
Pszichológus bemutatkozik.
Testületi ülés 2005.01.27 (Mátyás János, Gelb Miklós, Rendeki Ágoston, Szarka Elemér, Dr.
Komló város testületi ülését láthatják.
Nívódíjas kórusfesztivál( Páva Zoltán )
Nemrég városunk hírnevét egy nagyobb elismerés növelte. Városunk polgármesterét kérdeztük erről.
Mit is jelent a Kultúra ( Horváth Lászlóné, Végh Ildikó, Jakab Józsefné)
A mai 21.század kultúra jelentését hallhatják.
Kórus fesztivál-előzetes ( Horváth Lászlóné)
A Nemzetközi kórus fesztivált két évente rendezik meg városunkban. Az idei év fesztivál programjait hallhatják.
Komló Szuperbajnoka (Czukor János, Jencsik János, Szigeti Szabolcs, Czukor Zoltán)
A nemrég rendezték meg azt a játékos szuper vetélkedőt,amibe kiderült ki lett Komló szuperbajnoka.
EB: csaknem tíz éven át összejátszott a BMW, a Daimler és a Volkswagen
Fődíjat kapott az Örök tél Portugáliában
Változtak az ingatlan-végrehajtás szabályai
Ultraerős antibiotikumot hoztak létre a szuperbaktériumok elleni harcban
Tíz éves a rózsaszín Zsolnay-porcelánokból álló kiállítás
Jeges utak, hófúvás, fagy: senki ne maradjon az utakon
Kitüntetést kapott a Komlói Polgárőr Egyesület elnöke (Deák Imre)
Idén online formában rendezik meg a IV. Hét Domb Filmfesztivált
Változások a tűzoltóságnál (dr. Góra Zoltán)
Bográcsos mákosguba fesztivált szervezett egy komlói lakóközösség
4 probléma
Megváltozott formában, de megtartották a Volt Van Lesz Fesztivált
Impresszum
Created by: weblapwebaruhaz.hu