Olyan gyermekgyógyászati ellátórendszer épül ki Magyarországon 2020-2021-re, amely Európa számára példa lehet - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermeksürgősségi részlegének átadásán.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a kormány politikájának középpontjában a család áll, a család igazi értelme pedig a gyermek. Ezért tartja fontosnak a gyermekgyógyászati fejlesztéseket és az ellátórendszer hálózatba szervezését. A 14 milliárd forint összköltségű projekttel a gyermektraumatológiai és gyermeksürgősségi ellátás országos ellátórendszerét építik ki Magyarországon. A központot Budapesten, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben alakítják ki, az öt regionális alcentrum pedig Győr mellett Pécsett, Szegeden, Debrecenben, illetve Miskolcon működik majd.   

Tamás László János, a győri kórház főigazgatója elmondta: a gyermeksürgősségi részleget az öt éve kialakított, a gyermekellátás különböző területeit - gyermekintenzív osztály, gyermeksebészet, gyermekosztály és koraszülött-ellátás - összefogó épület földszintjén, közvetlenül a központi sürgősségi osztály mellett alakították ki, mintegy ötszáz négyzetméteren. A 325 millió forintból a projekt részeként megvalósult gyermeksürgősségi részlegen tágas várótermet, három vizsgálót és egy három-négy gyermek számára 24 órás megfigyelést biztosító kórtermet építettek ki, valamint a kórház saját költségvetésének terhére 120 millió forintból egy műtőt is felszereltek - tette hozzá a főigazgató.   

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere az egészségügyi dolgozók magas szintű munkáját méltatva üdvözölte a kormány, a helyi önkormányzat, a kórházi szakma és a vállalkozások összefogásával megvalósult fejlesztést. Hozzátette: a gyermekháziorvosi szolgálat működtetőjeként az önkormányzat igyekszik még jobban összehangolni a munkát az új gyermeksürgősségi részleggel.   

Sérülések miatt Magyarországon évente 35 ezer gyermek kerül kórházba, és 470 ezren szorulnak ambuláns ellátásra. A 14 milliárd forintos országos projekt során egységes szabályrendszert és protokollt alakítanak ki a gyermeksürgősségi ellátásra. A fejlesztés a mentőszolgálattal összehangoltan működik majd, így a súlyosan sérült gyermekek az ország bármely pontjáról 90 percen belül hozzájuthatnak az állapotuk szerint szükséges lehető legjobb ellátáshoz.

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 678 620 megtekintés

Videó: 48 889 296 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021160

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh