A hét közepén megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a technikumban tanulók 8050 forintot, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 100 forintot kapnak havonta, amíg ágazati alapoktatásban vesznek részt. A két iskolatípusba járó diákok ösztöndíja között azért van különbség, mert a technikumban ez a fajta képzés két évig, a szakképző intézményben egy évig tart.  

Hozzátette, a 2021-22-es tanévtől részben tanulmányi, részben szociális alapon megítélhető juttatásra, Apáczai-ösztöndíjra is pályázhatnak a tanulók.  

Pölöskei Gáborné szerint ennek az ösztöndíjnak a tehetséggondozás a célja, és azokat a hátrányos helyzetű diákokat támogatja, akik technikumba szeretnének kerülni.    

Az ITM korábban azt közölte, általános ösztöndíjra 67 934-en jogosultak, közülük 61 414-en kaphatták meg; a többieknek ugyanis még nincs megfelelő számlaszámuk. Ez - a tárca szerint - semmiféle hátrányt nem okoz nekik azon túl, hogy később jutnak hozzá az összeghez. Ha elvégzik a szükséges adminisztratív munkát, novemberi hóközi utalással hozzá is juthatnak az ösztöndíjukhoz.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 706 742 megtekintés

Videó: 48 920 550 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025875

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh