Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.    

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek virágvasárnap fél 11-kor az esztergomi bazilikában hívek nélküli szentmisét mutat be, amelyet az EWTN katolikus televízió és a főegyházmegye Facebook-oldala is élőben közvetít - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.  

Az MKPK közleménye szerint a virágvasárnap elnevezés a latin "Dominica palmarum", vagyis a pálmaágak vasárnapja kifejezésből származik, amely a szentmise előtti körmenetre utal. A katolikus egyházban a hagyományos virágvasárnapi szentmise a jeruzsálemi bevonulásra emlékeztető körmenettel kezdődik.  

A templom előtt összegyűlt hívek pálmaágakkal vagy barkaágakkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, arra emlékezve, ahogy egykor a Jeruzsálembe érkező Jézust ünnepelte a tömeg.  

Idén a koronavírus-járvány miatt a körmenetek elmaradnak.  

Az ünnep másik elnevezése az "Úr szenvedésének vasárnapja". A szentmisén ugyanis már elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió.  

Kitértek arra: a virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka. Az egyház kifejezi hitét, hogy a "dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja".  

Az idei virágvasárnap "sajátos lehetőséget ad", hogy Jézus "szenvedésének megünneplése különös módon erősítsen meg bennünket a világjárvány idején" - tették hozzá. Virágvasárnapi szentmisét közvetít 11 órától a Duna TV, 10 órától pedig a Kossuth rádió.

Forrás: MTI