Nyolc millió kilogramm mentett élelmiszert juttatott tavaly az Élelmiszerbank a nélkülözőknek, ebből az év során 250 ezer rászorulónak tudtak segíteni, többségüknek havonta több alkalommal vagy akár napi rendszerességgel; az akció jelentős szerepet játszik az élelmiszerpazarlás okozta környezetterhelés visszaszorításában is - olvasható a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a szervezet már 406 áruházból és 132 élelmiszerforgalmazótól gyűjti össze az élelmiszerfeleslegeket. Az élelmiszeradományok értéke 2021-ben meghaladta a 7 milliárd forintot, az Élelmiszerbank indulása óta eltelt 16 év egészét tekintve pedig már 53 milliárd forintos eredménynél járnak.  

A tájékoztatás szerint a mentett élelmiszerek karitatív partnerszervezetek közreműködésével jutnak el a rászorulókhoz. A tavalyi év során már 500 helyi civil szervezet, egyházi vagy önkormányzati fenntartású intézmény vett részt az osztásokban. Az ő közreműködésükkel többek között gyermekotthonok lakóihoz, egyedül maradt idős emberekhez, nagycsaládosokhoz, valamint hajléktalan emberekhez jutottak el a jó minőségű mentett élelmiszerek.  

"Az élelmiszerosztó hálózatunk tagjai pontos képet adtak róla, hogy az elhúzódó Covid-hullámok és az élelmiszerárak emelkedése milyen sok családot, háztartást hoztak lehetetlen helyzetbe. Mindent elkövettünk, hogy ki tudjuk szolgálni a növekvő rászorulói igényeket" - idézi a közlemény Cseh Balázst, az Élelmiszerbank elnökét.  

Az el nem fogyasztott élelmiszerek nagyon komoly szerepet játszanak a klímaváltozásban. A feleslegessé vált termékek nemcsak a lebomlásukkal vagy elégetésükkel felszabaduló gázok miatt rombolják a természetet. A globális felmelegedésért felelős üvegház hatású gázok 10 százaléka az élelmiszerpazarlással hozható összefüggésbe. Az Élelmiszerbank munkájának köszönhetően 2021-ben 20 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesült a Föld - olvasható a közleményben.  

A legtöbb élelmiszert 2021-ben is a kiskereskedelmi láncokból gyűjtötte össze az Élelmiszerbank. Az adományozott termékek legnagyobb részét 2021-ben is a pékáruk és a zöldség-gyümölcsök tették ki. Nőtt ugyanakkor a megmentett húsáruk és tejtermékek aránya, az egyesület egyre több magas tápértékű, rostokban és fehérjében gazdag élelmiszert tud a rászorulóknak adni.   

A 2022-es év legfontosabb céljai a mentésben résztvevő áruházak számának további emelése, valamint a vendéglátóhelyek bekapcsolása a hálózatba, ahonnan az Élelmiszerbank megmaradt készételeket tud összegyűjteni és rászorulókhoz juttatni - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 64 201 099 megtekintés

Videó: 38 452 739 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen5889914

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh