Elindult az Egészégpart elnevezésű balatoni egészségügyi szűrő-, és felvilágosító programsorozat szombaton Balatonbogláron, amelynek során augusztus közepéig további 14 állomáson adnak életmódtanácsokat és végeznek ingyenes egészségügyi szűréseket a helyi lakosoknak, valamint a Balaton mellett nyaralóknak - hangzott el a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK) közös nyitórendezvényén.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy ebben a kormányzati ciklusban az egyik legfőbb célkitűzés az egészségben eltöltött életévek számának növelése, ezt szolgálja az Egészségpart prevenciós program is.  

Az elmúlt néhány évtizedben a magyar egészségügynek talán a leggyengébben funkcionáló része volt a betegútkövetés, illetve a korai diagnózis, ezen próbálnak most minden eszközzel változtatni - fogalmazott.  

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója elmondta, hogy 2013-14-ben volt már egy Balaton-parti egészségtábor rendezvénysorozat, ezt indították újra tavaly a Magyar Nemzeti Bank támogatásával. Köszönetét fejezte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) is a program életben tartásáért, melyben egyebek közt vércukor-, koleszterin-, vérnyomásmérés, prosztatavizsgálat is szerepel a szűrések között.  

Bertókné Tamás Renáta, az NNK főosztályvezetője arról beszélt, hogy immár öt éve tart a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat nevű program, amelyben szűrőbuszaik járják az országot. Ennek legújabb része az Egészségpart programsorozat. Fő céljuk, hogy a hátrányos helyzetű településeken is könnyen hozzáférhetővé tegyék a szűréseket, továbbá felhívják a lakosság figyelmét a vizsgálatok fontosságára.  

Joó Tamás, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese elmondta, az Egészségpart keretében tavaly 13, idén 15 napot töltenek a Balaton melletti településeken. Arról is beszámolt, hogy tavaly 1500-an vettek részt a szűréseken, akiknek 60 százaléka volt 45 év feletti,  kétharmada pedig nő volt. Külön kiemelte, hogy 125 résztvevőnél észleltek bőrgyógyászati beavatkozást igénylő elváltozásokat.  

Az NNK MTI-hez szombaton eljuttatott sajtóközleménye szerint a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" program keretében 2018 és 2021 között  371 településen, 416 szűrési napon több mint 30 000 pácienst vizsgáltak meg.  

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a daganatos megbetegedések között egyre gyakrabban fordul elő a bőrrák. Az új megbetegedések száma körülbelül tíz évente duplájára emelkedik. A nyári időszakban ezért különös figyelmet kell fordítani az UV-sugárzás veszélyeire is. Ennek apropóján a nyári szabadság alatt a strandok közelében teszik elérhetővé a szűréseket, valamint a mindennapi életbe is beépíthető, akár személyre szabott életmódtanácsokat adnak.  

A tájékoztatás szerit az Egészségpart három egymást követő héten látogat el a legnépszerűbb balatoni strandokra, köztük Balatonboglárra, Balatonfüredre és Gyenesdiásra. A Balaton parti települések mellett a környék parttól távolabb eső egy-egy kisebb településén (Gamás, Látrány, Csabrendek és Lesencetomaj), valamint a veszprémi Haszkovó lakótelepen is lehetőség lesz az ingyenes vizsgálatok igénybevételére. 

A programsorozat a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai támogatásával, valamint a helyi önkormányzatok, illetve képviselők hozzájárulásával jött létre - áll az NNK közleményében.

Forrás: MTI

 

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 732 megtekintés

Videó: 48 320 692 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923627

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh