Szeretnénk közreadni a hitelesmagyar.com Bankszövetséggel folytatott levelezését, melyből jól látható, hogy a magyarországi bankok által folytatott kommunikáció jellegének gyökerei a „nyájat terelgető, felügyelő juhász” (bízunk benne, hogy az „igazmondó juhász”, nem sértődik meg a hasonlaton) jellemében találhatóak meg.

Első levél:

Tisztelt Bankszövetség!

A Magyar Bíróképző Akadémia honlapját olvasva tudomásunkra jutott,

hogy 2012. július 10.-én önök 1 napos bírói továbbképzést fognak

tartani

"a hitelintézetek tevékenységével összefüggő speciális szerződésekről"

Olyan fórumként, amely a devizaalapú hitelek lélektanával foglakozik,

azzal a kéréssel fordulunk önökhöz, hogy a szíveskedjenek részünkre

elküldeni a továbbképzés "oktatóanyagát" , ezzel is hozzájárulva a

civil társadalom pénzügyi ismereteinek bővítéséhez.

Az erre való törekvés nem csak önöknek, de nekünk is kiemelt fontosságú.

Együttműködésüket előre is köszönjük.

Tisztelettel:

Hiteles Magyarok Fóruma

A választ gyorsan megkaptuk, mely akkor nem tűnt kifogásolhatónak:

Tisztelt Hiteles Magyarok Fóruma!

A Bíróképző Akadémia 2012. július 10-i programjára előzetesen nem

készül írásbeli oktatóanyag. Ha az előadók és a Bíróképző Akadémia

hozzájárulnak, az előadások anyagát, vázlatait a részvevők részére

utólag interneten megküldjük. Ez esetben valószínűleg annak sem lesz

akadálya, hogy Önöknek megküldjük az anyagot, de erre, mivel nem

kizárólag a mi döntésünktől függ, előzetesen nem tudok ígéretet tenni.

Szíves megértésüket köszönöm.

Üdvözlettel:

Ezen levél birtokában a fent jelzett „továbbképzés” után levélben próbáltunk érdeklődni a válaszlevélben:

Előző levelére hivatkozva érdeklődnénk, hogy megkapták-e az "előadók és a Bíróképző Akadémia" hozzájárulását, az előadások anyagának megküldéséhez a résztvevők részére.

Tisztelettel:

Hiteles Magyarok Fóruma

hitelesmagyar.com

A válasz ismételten gyorsan érkezett, de olyan új információkat tartalmazott, melyek „bizonyosan” csak az első válasz megírása után juthattak a levélíró tudomására.

Tisztelt Hiteles Magyarok Fóruma!

A Bíróképző Akadémia tegnapi szakmai napja zártkörű rendezvény volt, emiatt nem áll módunkban megküldeni az előadások vázlatait.

Tisztelettel:

Ezt erősíti meg az a tény is, hogy még az Akadémia igazgatója is a „résztvevők magas számára” való hivatkozással indokolta a továbbképzésen való civil részvétel elutasítását, és nem „zártkörű rendezvény”- re hivatkozott.

Aki ezek után a Bankszövetség kommunikációjában, és a magyarországi bankok devizaalapú hitelezéssel kapcsolatos tájékoztatásában hasonlóságot vél felfedezni, kérjük, ne tegye, mert ez bizonyosan csak a véletlen műve lehet.

Hiteles Magyarok Fóruma

Forrás: hitelesmagyar.com Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 708 093 megtekintés

Videó: 48 921 600 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026173

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh