A magyar versenyzők összesen 47 érmet szereztek az Európai Egyetemi Játékokon (EEJ) július 17-30. között a lengyelországi Lódz városában.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közleménye emlékeztetett arra, hogy a viadalra 17 magyarországi egyetem képviseletében 313 hallgató utazott. Kiemelték: korábban ennyi egyetemista sportoló nem képviselte még Magyarországot az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által szervezett multisporteseményen, amelyen rekordszámú érmet szereztek.   

A kétévente megrendezendő európai viadalra az egész kontinensről érkeztek hallgatók: ezúttal 38 országból több mint 400 egyetem 4000 egyetemista sportolója vett részt. Lódzban 14 helyszínen, 20 sportágban mérhették össze tudásukat, ezekből 18-ban magyar induló is akadt.   

Magyarországot összesen 417 fő (versenyző, kísérő és játékvezető) képviselte a játékokon, továbbá még számos vendég és megfigyelő is részt vett rajta, mivel a soron következő, 2024-es EEJ-nek Debrecen és Miskolc ad otthont. Utóbbi az 1965-ös Universiade óta a legnagyobb egyetemi multisportesemény lesz Magyarországon.    

A magyar egyetemisták összesen 47 érmet szereztek, a kiutazó 17 egyetemből 14 gyűjtött érmet. A legeredményesebb magyar egyetem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lett 12 éremmel (5 arany, 7 bronz), amellyel a negyedik helyen zárt az összesített ponttábla alapján. Ebben a rangsorban az utolsó előtti napig az élen állt.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 712 234 megtekintés

Videó: 48 924 865 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026885

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh