Befejezte a PannErgy vállalatcsoport Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus beruházásához, a Miskolci Geotermikus projekthez kapcsolódó öt geotermikus kút fúrási munkálatait - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A Miskolcot és a város agglomerációs körzetét geotermikus hővel ellátó Miskolci Geotermikus projekt beruházásának egyik leglényegesebb szakaszát zárta le a PannErgy azzal, hogy a korábban meghatározott, a megfelelő hő ellátást szolgáló, öt kút fúrási munkálatait sikeresen befejezte - áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a sikeres fúrási munkálatokkal párhuzamosan a kutak termeltetése, és tesztjei is befejeződtek.

A 2010-ben elindított, csaknem 22-24 millió eurós beruházás eredményeként Miskolc mellett 2013-tól Mályi és Kistokaj is bekapcsolódhat a geotermikus hő hasznosításába.

A Miskolchoz közeli két község térségében feltárt geotermikus forrásnak köszönhetően a borsodi megyeszékhely Magyarországon az elsők között juthat olcsó, környezetkímélő energiához. A korábbi közlés szerint első körben az avasi lakótelepen mintegy 10 és félezer panellakás és 200 kereskedelmi létesítmény, illetve egyéb intézmény csatlakozhat a geotermikus hővel felfűtött távfűtési rendszerhez, s így a korábbiakhoz képest olcsóbb lesz számukra a meleg víz és a távhő.

A másodlagos fűtőenergiát Mályi és Kistokaj, illetve térsége ingatlanjainak, létesítményeinek fűtéséhez használhatják, miként ipari és mezőgazdasági célokra is.

A kutak fúrása, illetve a hővezeték és az ahhoz kapcsolódó műszaki egységek kiépítése mellett a PannErgy tovább keresi a lehetőségét az olcsó és környezetbarát geotermikus hő másodlagos felhasználásának, a Geo-Wendung Zrt-vel már megkezdődött a rendszer bővítésének tervezése - áll a tájékoztatóban, amelyben az is olvasható, hogy a geotermikus energiatermelés 150-ed részére csökkenti a földgáz alapú termelés üvegházhatást okozó gázainak kibocsátását.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters