Idén Komáromban rendezték meg IX. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőt, amelyen a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata, mint országrészi győztes képviselte Baranya megyét.

Az első nap gépjárművezetők, az irányítók, és a beosztotti egyéniben indulók tesztet töltöttek ki.

A második versenynapon a megmérettetést mindenki a vezetéstechnikai pályán kezdte, majd a csapatok beültek a fecskendőbe, és elindultak a további feladatok felé, azonban – a második versenyállomány részeként - akadály keresztezte az útjukat. Az ”úttorlaszt” képező, meghibásodott járművet félre kellett tolniuk és megfelelően rögzíteniük.

Továbbhaladva mentési feladatokat kaptak a tűzoltók, saját magukat és másokat kellett menteni, majd műszaki mentés következett, ahol a hivatásosok egy oldalára borult, roncsolódott járművet találtak, melynek vezetője annyira megsérült, hogy nem tudott önerőből kimászni; a kormánylégzsák nem nyílt ki.

Utolsó feladatként tüzet kellett oltaniuk a csapatoknak. Egy lezuhant, felfegyverzett katonai helikoptert kellett eloltaniuk a tűzoltóknak, amelybe még a pilóta is beszorult és a lángok miatt közvetlen életveszélyben volt. A versenyzőknek először a közvetlen életveszélyt kellett elhárítaniuk, majd ezután következhetett a gép tüzének eloltása. A helikopter „fegyverzetébe” töltött „éles lőszer” a tűzoltók érkezésekor felrobbant, ezt a megfelelő pirotechnikával imitálták.

A harmadik napon, az országos szakmai verseny utolsó napjának délelőttjén az egyéni irányítói és beosztotti versenyek zajlottak.

A pécsi csapat végül az V. helyet érte a csapatversenyben, míg az egyéni beosztotti kategória győztese a pécsieket erősítő Regényi Bánk tű. törzsőrmester, a második legjobb a szintén pécsi Haraszti Tibor tű. főtörzsőrmester lett.

A pécsi csapat tagjai:

• Boros Gyula tű. törzszászlós,

• Haraszti Tibor tű. főtörzsőrmester,

• Regényi Bánk tű. törzsőrmester,

• Kelemen Attila tű. főtörzsőrmester,

• Pammer Dániel tű. zászlós,

• Marton Tamás tű. főtörzsőrmester.

III. Országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokság pécsi fordulója következik a hétvégén

2013. szeptember 7-én rendezik a III. Országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokság pécsi fordulóját.

A verseny célja az ország mentő tűzvédelmét alkotó szervezetek csapatai versenyszerű keretek között mérhessék össze felkészültségüket egy olyan versenyszámban, melynek hagyományai a hivatásos-, az önkormányzati-, és a létesítményi tűzoltóságok, valamint a tűzoltó egyesületek tekintetében is azonosak.

A versenyen hivatásos-, létesítményi-, és önkéntes tűzoltókból álló 10 fős csapatok mérik össze tudásukat modern-, retro-, és női kategóriában.

A verseny helyszíne és időpontja:

Helyszíne:

Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Várkői Ferenc Szabadidő- és Diáksportközpontja

Pécs, Verseny u. 1.

Időpontja:

2013. szeptember 07.

Rendező

Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

7627 Pécs, Engel J. u. 1.

A verseny menete:

08:00 – 10:00 Regisztráció

10:00 Megnyitó

10:15 Verseny kezdete

18:00 Eredményhirdetés

(A nevezett csapatok számától függően a tervezett időpontok változhatnak)

Díjazás

Az első helyezést elérő csapat kupa-, az első három helyezett csapat érem-, az első tíz helyezett csapat oklevél díjazásban részesül.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters