Több mint 20 éve még 12 cukorgyár működött Magyarországon, amiből mára csupán egy, a kaposvári maradt talpon. A kormány elhatározta a privatizációs folyamat és a hazai cukorgyártás tönkretételének kivizsgálását, ennek apropóján összeszedtük a kérdéses időszak legfontosabb történéseit.

A rendszerváltás után 1990-ben még 131 ezer hektár volt a betakarított cukorrépa területe, ami közel 600 ezer tonnás előállított cukormennyiséget jelentett. A kisebb-nagyobb területváltozások ellenére a drasztikus csökkenés jelei csak 1996-ban mutatkoztak meg először. Ekkor ugyanis az előző évi 124 ezer hektárról 118 ezerre csökkent, egy évvel később már csak 98 ezer hektárról takarították be a terményt. A legjelentősebb csökkenés 2008-ban következett be, amikor is a betakarított 10 ezer hektáros terület az előző évi (41 ezer hektár) 24 százaléka volt mindössze.

A cukor belföldi értékesítése ebben az évben az előző évi alig kétharmada volt, ezzel szemben az export aránya 30 százalékkal emelkedett. 2009-ben, amikor is már csak a kaposvári üzem működött, tovább csökkent az értékesítés volumene: a belföldi eladás majdnem a felére esett vissza, míg az export már csak 74 százaléka volt az előző évinek.

Első hatás: a privatizáció

1991-ben az állami cégek privatizálása idején egyes vélemények szerint az „amit meg akarnak venni, azt oda kell adni” szlogen volt követendő. Megbízható forrás ezt illetően ugyan nincs, de az tény, hogy egy idő után részben anyagi nehézségek miatt külföldi tulajdonba kerültek a cukorgyárak. A közgazdászok már előre felhívták az illetékesek figyelmét arra, hogy a külföldi tőke beengedése az ágazat hanyatlásához vezethet, nekik ugyanis sokkal inkább a piacra, mint újabb gyárakra van szükségük. Ezt támasztja alá az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatósága részére készített, az 1991-92-ben lezajlott privatizáció tanulságait összefoglaló jelentés egy része is: „A multinacionális cégek kizárólag a belföldi piacot kívánták megszerezni a lehető legolcsóbb áron”, ráadásul a korábban magánosított gyárak privatizálása eddig „csak problémák tömegét, kiadásokat és a megmaradt öt gyárban bekövetkezett jelentős értékvesztést” okozott az ÁVÜ-nek. Ennek ellenére az évek folytán újabb cégek kerültek külföldi kézbe.

1995-ben a Magyar Cukor Rt. egy cukortörvény megalkotása érdekében kezdett lobbizni, amire azért lett volna szükség, mert a piac szabályozatlansága megnehezítette a hazai tulajdonú vállalatok fennmaradását a multikkal szemben. Az akkori kormány azonban nem tett semmit az ügy érdekében, sőt a korábban szóba került állami tőkeemelés sem valósult meg. Így a működési költségek fedezésének egyetlen lehetősége a hitelfelvétel lett volna, ám csak 30 százalékos (!) kamatra kaptak volna finanszírozást. (Míg a magyar tulajdonú cégek drágán, vagy egyáltalán nem juthattak hitelhez, a külföldiek kedvező kamatozású, olcsó hitelt kaphattak, ha szükségük volt rá.) 1996-ban a Magyar Cukor Rt. értékesítésére kényszerültek a tulajdonosok. Ekkor került a gyár az osztrák Agrana tulajdonába.

A közgazdászok korábbi jóslata beigazolódni látszott, hiszen 1997-ben megindult a gyárak bezárása a mezőhegyesi, a sarkadi és az ercsi üzemekkel. Előbbi kettő 1996-ban még az Agrana tulajdonában volt, ám egy évvel később a Kabai Cukorgyár Rt. tulajdonosa, az Eastern Sugar nevéhez fűződik a gyárak bezárása.

Áron alul?

A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Rt. egyik 2003-as közleménye szerint „a nála lévő 1,36 milliárd forint névértékű Szolnoki Cukorgyár Rt, 1,4 milliárd forint névértékű Mátra Cukor Rt, valamint 816 millió forint névértékű Szerencsi Cukorgyár Rt részvénycsomagját a Nordzucker AG-nak értékesítette”. A részvénycsomag forgalmi értékét a névérték 70 százalékában határozták meg, a tranzakcióból pedig a 6,2 milliárd forintos apportértékhez képest 200 milliós nyeresége származott. Egyedül a Mátra Cukor Rt-hez tartozó hatvani és selypi gyárak esetében biztos, hogy a két üzem 4 milliárd forintos eszközértéket képviselt.

Miért kellett a külföldi?

Szakemberek szerint a magyar mezőgazdaság alapvetően sokkal inkább a hagyományokon alapul, mint a korszerű, modern technológiákon, és hiányzik a gazdákból az újító szellem is. A rendszerváltás idején a cukorgyárak a hazai szükséglet másfélszeresét állították elő, ennek ellenére nem voltak versenyképesek a nyugati üzemekkel, pont az esetleges technológiai elmaradás miatt. Éppen ezért elképzelhető, hogy azért sem hallgattak a honatyák a közgazdászok intő figyelmeztetéseire, mert úgy vélték, a külföldi tőke beengedésével versenyképesebbé válhat az ágazat terméke - még ha ez egy-két üzem bezárását is vonja maga után, a túltermelés miatt amúgy sem ártott némi racionalizálás.

Második hatás: az unió cukorreformja

1997-et követően szinte minden évre jutott egy gyárbezárás, a racionalizálás jegyében. 2006. július 1-jén lépett hatályba az unió cukorreformja, ami a korábbinál sokkal jövedelmezőbb ágazatot ígért. Ennek keretén belül a hazai 400 ezres kvóta háromnegyedét leadtuk (így maradt valamivel több mint 100 ezer tonnányi), ami újabb bezárásokhoz vezetett. Ebben az esetben azonban már az üzemek tulajdonosai is érdekeltek voltak, mivel az unió fizetett annak a gyárnak, amelyik hajlandó csökkenti a termelését. Az érintett cégek az első két évben 730 eurót kaptak tonnánként, a harmadikban 625 eurót, a negyedik évben pedig tonnánként 520 eurót kaptak. Persze a tevékenység felhagyása után a gyárat is alkalmatlanná kellett tenni a további cukorgyártásra – ez az épület lerombolását jelentette. A pénzből pedig, amit a gyárak kaptak, a répatermesztőkhöz is jutott, plusz még közvetlenül az Unió is támogatásban részesítette őket, amennyiben növényváltást hajtanak végre.Tonnánkénti kivont kvótára közel 66 ezer forintot kaptak a gazdák, emellé pedig még hozzájött az uniós árcsökkentés miatti jövedelemkiesés 64,2 százalék kompenzáció formájában.

A rendelkezésre álló adatok szerint a kabai cukorgyár tulajdonosa 23 milliárd forint kompenzációt kapott azért, mert 2007 év végéig bezárta az üzemet, és a birtokában álló 109 ezer tonnás kvótát leadta az uniónak.

Utoljára a szerencsi gyár bezárása történt meg 2008 tavaszán. Ekkor a kormány próbálta ezt megakadályozni azzal, hogy a termelőknek ajánlatott tett a répatermesztés folytatása érdekében, akik mégis inkább az uniós összeget fogadták el, melyet a tevékenység felhagyásáért adtak.

Nem csak a mezőgazdaság veszített

A gyárak bezárásával nem csak a hazai mezőgazdaság egy ágazata ment tönkre, melynek következménye az lett, hogy a szükségleteink kétharmadát importból tudjuk csak fedezni, de a helyi önkormányzatok és lakosok is nehéz helyzetbe kerültek. Például a szerencsi gyár bezárásával összesen 300-400 ember munkája szűnt meg (a gyárban közvetlenül 111 ember állt alkalmazásban), a kabai gyár bezárása pedig 200 embert tett munkanélkülivé. Ugyanakkor az érintett önkormányzatok a legnagyobb gyárak bezárásával évi közel 700 millió forint iparűzési adótól estek el.

Forrás: mfor.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3699648

Jelenleg az oldalon

9
Online