Újabb hétvégét tett színesebbé a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. A Helyi Termékek az Emberekért projekt keretei között Őszi Vásári Kavalkád fogadta az érdeklődőket a Búza téren 2018. szeptember 22-én. Az őszi hangulatú rendezvény méltó zárása volt a tematikus Vásári Kavalkádoknak.

Szeptember 22-én újból - ezúttal utoljára - igazi vásári hangulat várta a családokat a Búza téri termelői piacon. Az Őszi Vásári Kavalkádra ismét szép számban érkeztek kicsik és nagyok, hogy együtt vehessenek részt a különböző szórakoztató programokon. A délelőtt folyamán többek között mazsorett produkció, zsonglőr bemutató, a BábSzínTér bábjátéka és horvát műsor szórakoztatta a piacra látogatókat. Csak fokozták az amúgy is kiemelkedően jó hangulatot a termelői piac portékái: a szezonális termékektől a kézműves alkotásokig mindenből válogathattak az ideérkezők. Emellett rengeteg adomány gyűlt össze, amelyet a közreműködő civil szervezetnél adtak le a segítségnyújtók.

A kavalkád célja, hogy felhívja a figyelmet a szombatonként megrendezésre kerülő Búza téri termelői piac terményeire, kézműves termékeire, az ott árusító kistermelőkre, őstermelőkre, valamint az Élelmiszer Adománygyűjtő Pontra, ahova a termelők mellett a vásárlók is elhelyezhetnek jótékony célra szánt terményt, élelmiszert, amelyeket később kerékpáros szállítóeszköz segítségével juttatnak el a rászorulóknak. Bár a rendezvénysorozat lezárult, az Élelmiszer Adománygyűjtő Pont továbbra is üzemel minden szombati piaci napon, ahol a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. közreműködő partnere a Mosolymanó Egyesület önkéntesei továbbra is várják a támogatásokat.
 
Az Őszi Vásári Kavalkád a „Tematikus együttműködés a helyi termékek hatékonyabb felhasználásának módszertanának kidolgozása céljából” című projekt keretében valósult meg, mely az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 része. Célja egy hosszú távú együttműködés a két város (Pécs és Eszék) piacai között. A projekt időtartama alatt megvalósuló tevékenységek és célok elérésével mind a horvát, mind a magyar partner piacaira előremutató fejlesztési lehetőségek várnak, ezzel egy időben erősödhet a társadalmi-szociális felelősségvállalási szektor is.

Forrás: Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 429 896 megtekintés

Videó: 51 260 031 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7343025

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh