Közel kétéves munkát követően, március végén sikerrel zárult a „Kapaszkodó – a komlói Közösségek Háza, mint felnőttképzési intézmény” projektje.

A pályázat eredményeként a Közösségek Háza akkreditált felnőttképzési intézménnyé válhatott, mellyel alkalmassá vált felnőttképzést segítő szolgáltatások nyújtására, képzések szervezésére, lebonyolítására. A program első lépéseként újulhatott meg a Horzsa Sándor felnőttképzési terem, ahol új bútorzat, széles-sávú internet-hálózat, nyelvtanuláshoz szükséges eszközök állnak a képzésre jelentkezők rendelkezésére.

A most lezárult szakaszban angol nyelvi- és informatikai képzés zajlott, melynek során 32 fő vehetett részt az oktatásokon, és a résztvevők 91 %-a teljesítette is a képzési szintet. Fontos elvárása a projektnek, hogy a résztvevők 10 %-ának egy éven belül el kell tudnia helyezkednie a munkaerőpiacon. A munkaügyi kirendeltségtől származó előzetes információk alapján, ebből a szempontból is sikerrel zárulhat le a projekt.

Aranyos László képzésszervező a jövővel kapcsolatban kifejtette, hogy a projekt ötéves fenntartási időszakában évente egy képzésre mindenképpen sor kerül, de az akkreditáció elnyerésével, összhangban az eredeti céllal, egész éven át tartó képzéseket szeretnénk szervezni, akár üzleti alapokon.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 642 497 megtekintés

Videó: 48 842 079 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7012757

Jelenleg az oldalon

14
Online

Interreg CE1013 REFREsh