A PVH és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar első közös – a helyi művészetet, valamint a helyi művészeket támogató – együttműködése 2018-ban a Villányi Villanás címet viselte. 2019. június 11-én egy új perspektíva nyílt meg a Fesztáv című tárlattal, amely azért egyedülálló, mert nem csak a Művészeti Kar tehetséges tervezőgrafikus hallgatóinak diploma kiállítását láthatja a nagyérdemű, hanem a nyilvános diplomavédéseket is megtekintheti bárki.

„A 2018-ban megrendezett Villányi Villanás című kiállításhoz hasonlóan a kiállítási helyszín ingyenesen rendelkezésre bocsátása, a kiállítás megnyitó szervezése, lebonyolítása, valamint a technikai feltételek biztosítása idén is a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. feladatai közé tartozott, amellyel gyakorlatilag „adózik a helyi művészet és művészek előtt”. Persze mondhatni, mindez eltörpül a tehetség, a pezsgő szellemi és kulturális élet nyújtotta pozitív hozadékoktól. Véleményem szerint remek az együttműködés a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával, hiszen mindenki azt teszi bele ebbe a gyümölcsöző projektbe, amihez igazán ért: a PVH az üzemeltetési szakértelmet, magát az ingatlant, illetve egyéb szervezési munkálatokat és persze nem utolsó sorban a technikai feltételek biztosítását, a PTE a szellemi tulajdont, a művészetet, a tehetséget és a kreativitást.

Nagy izgalommal vártuk a 2018-as Villányi Villanás kiállítás folytatását, de azt álmodni sem mertük, hogy fiatal művészek diplomamunkái védésének lehetünk majd szemtanúi és ezt megoszthatjuk a pécsiekkel. A kiállítás témája és alapötlete az egyetem munkatársait és hallgatóit dicséri. Mi nagyon örülünk, hogy egy olyan sorozat vette kezdetét, amely képes a megújulásra és nem fél a művészet ezerarcúságát, valamint különböző oldalait megmutatni.” – mondta Szentgyörgyi Dávid, a PVH vezérigazgatója.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának részéről Dr. habil. Gerendy Jenő egyetemi docens és tanszékvezető, valamint Bőhm Gergely tanársegéd áldozatos munkájának és közreműködésének köszönhetően jöhetett létre a Fesztáv névre keresztelt tárlat, amely június 12. – július 7. között a hétfői szünnapok kivételével minden nap 14-20 óra között ingyenesen megtekinthető, a nyilvános diplomavédések időpontja továbbá június 13, amely szintén bárki számára elérhető.

A június 11-i megnyitóra rengetegen érkeztek, a Hattyúház Galéria megtelt művészekkel, művészet kedvelőkkel, hallgatókkal, oktatókkal, valamint pécsi érdeklődőkkel és a megnyitót követően mindenkinek lehetősége nyílt megtekinteni a kiállított műveket.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 706 121 megtekintés

Videó: 48 919 854 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025714

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh