Jövő kedden kezdődik a 12. Ördögkatlan fesztivál, amelyen a szervezők öt napon át félezernél több programmal: színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi programokkal, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják a közönséget.

Az összművészeti eseményen július 30. és augusztus 3. között több mint hatszáz program várja az érdeklődőket Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.   

Göttinger Pál szervező a színházi programok közül kiemelte, hogy a k2 Színház kifejezetten erre az alkalomra Hamvas Béla Karnevál című művéből készít előadást, szerepel az Örkény Színház is több produkcióval, valamint a Dollár Papa Gyermekei elnevezésű társulat Árvácska című előadása is látható majd Kulka Jánossal. Mint hozzátette, a koncertek között lesznek komolyzenei előadások is, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható majd.   

Az irodalmi estek mellett workshopok és képzőművészeti események is helyet kaptak a programban. A szervező szerint a fesztivál népszerűsége jól mutatja, hogy van igény az emberekben a minőségi együttlétre. Mint mondta, idén több mint 60 ezer látogatóra számítanak az öt nap alatt.   

A fesztivál egyik díszvendége a Hagyományok Háza lesz, saját helyszínen, ahol a táncház és a mesemondás mellett közös énektanulás, kiállítások, hangszeres szólisták és együttesek is várják az érdeklődőket. A díszvendégek között lesz még Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, de megemlékeznek a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának tizedik évfordulójáról is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 748 879 megtekintés

Videó: 48 951 343 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031880

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh