A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a beruházást elindító, ünnepélyes rendezvényen szerdán Pécsen.

A kormányzati támogatással, 17,4 milliárd forintból megvalósuló beruházást elindító jelképes kapavágás előtt a miniszter azt mondta: a fejlesztés jól mutatja a magyar gazdaság egyértelmű sikerét, a nagyvállalatok Magyarország irányába megmutatkozó folyamatosan növekvő bizalmát. Mint mondta, a magyar gazdaság mindezeknek is köszönhetően négyszer magasabb bővülést produkál, mint amekkora az európai uniós átlag. A jó eredményeket az is segíti, tette hozzá, hogy Magyarországra az elmúlt években magas technológiai szintet képviselő, magas termelékenységgel együtt járó beruházások érkeztek.   

A thyssenkrupp zöldmezős beruházással, a magyar kormány 5,57 milliárd forintos támogatásával megvalósuló üzemében nagyhatékonyságú vezérműtengely - és elektromotor alkatrészeket állítanak majd elő. A mintegy 200 új közvetlen munkahelyet teremtő épület már jövőre elkészül, és várhatóan a sorozatgyártás is elindul 2020-ban, 2022-ben pedig már teljes kapacitással termelhet a létesítmény. Kitért arra, hogy a magyar és a német kormány között jól haladnak azok az egy esztendeje indult tárgyalások, amelyek eredményeként a gyártáson és a technológián túl magasabb szintre fogják emelni az együttműködést a két ország között, s a kutatás-fejlesztést és az innovációt erősítik meg. Hozzátette: a vállalatok saját tevékenységén túl ma már akadémiai, egyetemi területeken is zajlanak együttműködések ennek érdekében.   

Az európai autóipar következő időszakát érintően úgy fogalmazott, az ágazat lassan meghozza a hajtáslánc jövőjét érintő döntéseket, de a mostani beruházásnál is jól látszik, hogy egyelőre mind az elektromos, mind a belső égésű motorok fejlesztése zajlik. A thyssenkruppról szólva kiemelte, hogy a vállalat a magyar autóipari környezet egyik legfontosabb szereplője mind a gyártás, mind a kutatás-fejlesztés területén. Kitért rá: a zalaegerszegi autonóm jármű tesztpálya specifikációinak alkalmazásában a cég erőteljesen vesz részt.   

A pécsi gyár és a hasonló baranyai egységek sikerében, mondta a miniszter, fontos szerepet játszik majd a szakképzési rendszer fejlesztése, és a Pécsi Tudományegyetem műszaki képzéseinek erősítése. A mostanihoz hasonló cégek Pécsre érkezésében nagy szerepet játszik a szakképzés mellett politikai környezet, az adott polgármester is, tette hozzá. Ezzel kapcsolatban azt mondta, "az alkalmas polgármestereket az jellemzi, hogy nem a kormánnyal, hanem városukért küzdenek, ami minőségi különbséget jelent". Hozzátette: Vári Attila polgármester-jelölt küzdőképessége ismert, reméli, hogy hamarosan a városért is megteheti.   

Marc de Bastos Ecktein, a thyssenkrupp Hungary Components Technology Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt években jelentős fejlődést ért el a vállalat Magyarországon, több mint 50 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A mai kor legmodernebbjeinek számító gyáraikban nem csak a termék, hanem az előállítás módja is világszínvonalú, tette hozzá.   

A thyssenkrupp egésze felkészült az autóipar változásaira, mint amilyen például az elektromos járművek előretörése, így "gyorsan, rugalmasan képesek reagálni a piaci folyamatokra" - fogalmazott. Azt mondta, a pécsi gyár a jövő technológiáját képviseli mind a gyártást, mind a termékeket érintően.   

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere szerint egy olyan cég jelent meg Pécsett a német vállalat képviseletében, amely az autóipar minőségi beszállítója, az általa alkalmazott technológia pedig megköveteli a kiváló kutatókat, mérnököket. Mint mondta, a fejlesztés nemcsak a baranyai megyeszékhely, de az egész Dél-Dunántúl számára fontos, ahogy minden, a városban megvalósuló beruházásnak regionális szerepe is van. Reményét fejezte ki, hogy a thyssenkrupp beruházását több nagy, komoly cég fejlesztése is követi.   

A thyssenkrupp az autóipar és az erőgépipar számára világszerte mintegy 34 000 munkatárssal készít hightech komponenseket. Az autóiparban a termékpaletta a vezérműtengelyektől, hengerfejelemektől az integrált vezérműtengelyeken, kormány- és lengéscsillapító rendszereken át a rugókig és stabilizátorokig, valamint a futómű-összeszerelésig terjed. Ipari területen a thyssenkrupp erőgépekhez és szélerőművekhez szállít komponenseket, valamint számos alkalmazást biztosít általános gépgyártáshoz. A Components Technology üzleti terület a 2018-2019 üzleti évben mintegy 2500 milliárd forint árbevételt ért el.   

A thyssenkrupp Components Technology budapesti leányvállalata 1999 óta foglalkozik személyautók elektromos kormányrendszerének fejlesztésével, mint a cégcsoport egyetlen elektronikai és szoftverfejlesztési központja. Győrben a thyssenkrupp Automotive Systems alváz-specialistái 2013 óta komplett futóműveket állítanak össze az Audi Hungária Motor Kft. részére. 2016-ban Jászfényszarun két üzemben kormányművek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek gyártását indították el 2018-ban, Debrecenben pedig csavarrugó- és stabilizátorgyárat működtetnek.   

A nyilvános cégadatok szerint a thyssenkrupp Components Technology Hungary a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 63 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt és több mint 522 millió forint adózott eredményt ért el.

Forrás: MTI

Fotók: Sóki Tamás

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3802792

Jelenleg az oldalon

7
Online