A tavaly elnyert források után, Komló idén is részt vesz az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatokat segítő (ÖNHIKI), a központi költségvetés által finanszírozott pályázatokon.

A költségvetési rendelet előírása szerint idén április utolsó napja volt az ÖNHIKI-s pályázatok első fordulójának beadási határideje. Polics József polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy Komló határidőre beadta pályázatát a működőképesség megőrzését biztosító források megszerzésére, erre az évre 675 millió forintos vissza nem térítendő támogatási igénnyel.

2012-ben az önkormányzatok működőképességének megőrzését 24.932 millió Ft segíti országos viszonylatban. A szabályzat szerint egy önkormányzat legfeljebb 2 alkalommal nyújthat be igénylést, kivéve, ha olyan előre nem látható esemény következik be, amely az önkormányzat működőképességét veszélyezteti.

A következő két forduló pályázatainak beadási határideje szeptember 10. és november 5.. Polics József – a tavalyi év tapasztalatából kiindulva – úgy látja, hogy Komló az első lehetőséget követően, vélhetően csak a harmadik fordulóban nyújt be újabb igényt a központi költségvetés által biztosított alaphoz.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 078 193 megtekintés

Videó: 48 307 216 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921515

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh