Múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, komolyzenei koncertekkel, gyermekprogramokkal várja egyebek mellett a Pécsi Egyházmegye az érdeklődőket az adventi időszakban.

Mint azt az MTI-hez eljuttatott közleményben írták, tizenhetedik alkalommal hívják a helyi és környékbeli művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket közös készülődésre az adventi időszakban - idén december 1-je és 15. között.   

Az eseménysorozat a Pécsi Tudományegyetem Harsonaegyüttes adventi nyitókoncertjével indul és a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zár, közben pedig harminchárom programon vehetnek részt az érdeklődők - közölték.   

December 6-án és 7-én a Püspöki KincsTárban az öt és nyolc év közöttiek Mikulás-programon vehetnek részt, december 14-én kerámiafestésre, 15-én pedig "angyallesre" várják a gyerekeket és szüleiket.   

A kisebbeknek szóló programokon túl a felnőttek számára idén is több koncert, zenei est színesíti az eseménysorozatot: mások mellett fellép a Vocapella énekkar, a Pécsi Kamarakórus, a Hírës Pannónia Régizenei Együttes.    

A kommünikében kitértek arra, hogy a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az idei évben is elindítja Angyalbatyu elnevezésű ajándékgyűjtő akcióját a nélkülöző gyermekek számára. A becsomagolt ajándékokat december 18-ig várják a pécsi Magtár Látogatóközpontban.    

A rendezvényekre a belépés díjtalan, ugyanakkor néhányon regisztrációhoz kötik a részvételt. Az eseménysorozat részletes programjai megtalálhatóak a pecsiegyhazmegye.hu internetes címen, ahol jelentkezni is lehet az eseményekre.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 714 163 megtekintés

Videó: 48 926 527 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027306

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh