A Startmunka-program keretében járdalapok készülnek az egykori Dávidföldi Iskola épületében. Ennek köszönhetően jelentős megtakarítást ér el a város, ráadásul a vízelvezető-rendszere is megújul.

„Szabadjára engedett fantáziával igyekeztünk összeállítani egy olyan munkaprogramot, ami kézzelfogható eredményeket hozhat Komló számára, és mivel árkaink rossz állapotban vannak, megvalósítottuk a betonelemgyártó üzem ötletét.” – idézte fel a program születését Polics József polgármester.

A munkaprogram résztvevői, akik közül többen kőműves szakmával rendelkeznek – egy elméleti és gyakorlati képzést követően – járdalapok gyártását kezdték meg a Dávidföldi Iskola épületében. Az elkészült betonelemeket az előre meghatározott ütemterv szerint helyezik ki, aminek köszönhetően olyan helyeken kerülhet burkolat az árkokra, ahol eddig több probléma mutatkozott. Jelenleg az Erzsébet utcában, az Ifjúság utcában és a Mecsekfalui úton zajlik felújítás, ami később a város több területén folytatódik.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a program összeállításánál fontos szempont volt az is, hogy értelmes, értékteremtő tevékenységet biztosítsanak azoknak, akik máshol nem tudnak munkához jutni. Ráadásul a saját gyártású elemek jelentős megtakarítást jelentenek Komlónak. A kereskedelmi forgalomban kapható, közel 200 forintos járdalapokat, a támogatott forrásoknak köszönhetően feleannyiból készítik el, nem beszélve a vízelvezetés megoldott problémájáról, ami rendszeresen terheli a költségvetést.

Jelenleg 350 fő dolgozik a startmunka-projektben, ez a körülményektől változó, korábban 450 főre is felkúszott ez a létszám. Polics József szerint a program mára bebizonyította létjogosultságát, ami a közterületek állapotában, vagy akár a betonelemeket gyártó üzem tevékenységében is látszik. A távlati tervek között szerepel gyephézagos téglák, vagy szabályos térkő-burkolatok gyártása, amelyeknek kihelyezése szintén a város komfortérzetét javítaná.

Forrás: komlo.hu

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4838893

Jelenleg az oldalon

1
Online