A színházteremben rendezett ünnepségen köszöntötték pedagógusnap alkalmából az oktatásban és nevelésben dolgozó komlói pedagógusokat. Az eseményen a képviselő-testület elismeréseinek átadására is sor került.

Valamennyi komlói oktatási-, nevelési intézmény képviselői részt vettek a pedagógusnapi városi rendezvényen, ahol Polics József, Komló polgármestere mondott köszöntőt.

„Ünnepe azoknak van, akik fontosak számunkra. A mai napon a pedagógusok előtt tisztelgünk, megköszönve munkájukat, kitartásukat” – kezdte ünnepi gondolatait a szónok.

Úgy vélte, hogy a pedagógusok tevékenysége nem egyszerű munka, hanem hivatás, melyet Karácsony Sándor, a máig aktuális pedagógus véleménye szerint, a jövőbe vetett hit kell, hogy vezéreljen.

„Ma igazán nagy szükség van erre a hitre – hívta fel a figyelmet Polics József, hiszen a változás korát éljük. Változni mindig nehéz de, hogy egy új társadalmat felépítsünk, változtatnunk kell; le kell zárnunk azt a korszakot, ahol a nemzettudat a közgondolkodásból kiszorult, ahol a közöny, az érdektelenség volt a jellemző.

Közös felelősség a miénk, rajtunk múlik, milyen lesz a jövő társadalma – hangsúlyozta a városvezető – majd hozzátette: Erős csak úgy lehet, ha annak alapja a család, visszanyeri méltó helyét a társadalmunkban. Hosszú nehéz küzdelem ez. Ehhez szükséges a pedagógusok munkája is, amely sokáig tart, mint a csendes eső, áztatja a földben megbújó magokat. Ez a kitartó, állhatatos munka, a jövőben hoz eredményt.

Erős társadalmat erős iskolákra lehet építeni, ahogy házat is csak biztos alapokra. Oktatási intézményeink kívül, belül megszépültek, a tartalmi megtöltésének eszközei azonban a pedagógusok kezében vannak – vélte a szónok.

Záró gondolatai között Polics József megköszönte a jelenlévők eddigi áldozatos munkáját, valamint azt, hogy nem egyszerűen munkának, hanem hivatásnak érzik tevékenységüket. Végül kérte a pedagógusokat, hogy legyenek lámpások, fények, példák gyermekeink előtt, vezessék tovább őket a tudás forrásához, hogy tiszta forrásból meríthessenek.

Az ünnepi gondolatokat követően kitüntetések átadására került sor. A képviselő-testület, magas színvonalú óvodapedagógiai tevékenységéért „Komló Város Közoktatásáért” kitüntetésben részesítette Buzásné Petkó Ildikót, a Kökönyösi Oktatási Központ Óvodai Intézményegységének vezetőjét. Továbbá kiváló pedagógusi munkájáért „Komló Város Közoktatásáért” díjat Velényi Zoltánné, a Szilvási általános Iskola angol-szakos kapta.

Majd jelképesen valamennyi oktatási-nevelési intézmény egy szál virágot, valamint elismerő oklevelet vehetett át – a képviselő-testület megbízásából – a város vezetőjétől.

A rendezvény zárásaként a Súgólyuk Színház társulata zenés-verses összeállítását hallgathatták meg az ünnepeltek.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 56 677 518 megtekintés

Videó: 33 656 506 megtekintés

Látogatók

Összesen5589048

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh