A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1,2 milliárd forintos támogatásával folytatódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mitokondriális betegségek gyógyítására irányuló kutatási programja - közölte az intézmény az MTI-vel.

A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 Egészség alprogramjának keretében kapott újabb négy évre támogatást.   

Az egyetem a közleményben Kollár László projektvezetőt idézve azt írta: a mitokondriumnak, azaz a humán sejt energiatermelésért felelős egységének kutatása azért rendkívüli jelentőségű, mert sok betegség hátterében e sejtalkotó működési zavara húzódik meg.   

Ezek közé tartoznak egyes daganatos, szív-érrendszeri betegségek, de idegrendszeri, gyulladásos és más betegségek mögött is állhat ilyen működészavar.   

"A kutatómunka az új vegyületek különböző, nagy hatékonyságú, környezetbarát eszközökkel történő szintézisétől és teljes körű jellemzésétől a biokémiai kutatásokon át a klinikai vizsgálatokig terjed" - írták. A kutatás elsősorban a szívelégtelenség vizsgálatát célozta meg, de a kifejlesztett vegyületek között két, a rákterápiában használható új vegyületet is találtak.   

A projektben a PTE Általános Orvostudományi Kara, a Természettudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, valamint a Klinikai Központ több mint száz kutatója vesz részt.   

A projektvezető professzor hangsúlyozta: a kutatás jelentősége, hogy a kifejlesztendő terápiás eljárások egyes daganatos, valamint szív-érrendszeri betegségek esetében életeket hosszabbíthatnak vagy menthetnek meg, de van esély a korábbi, drága beavatkozások kevésbé költséges terápiával való kiváltására is.

Forrás: MTI

Fotók: UnivPécs

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 723 000 megtekintés

Videó: 48 933 343 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028520

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh