Múlt héten tartotta soron következő ülését a Városi Diákfórum a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácstermében.

Bár az elmúlt évben jelentős fejlődés indult el az önkormányzat ifjúságpolitikájában, de valódi fordulatra van szükség, konkrét lépésekre. – hangsúlyozták a résztvevők. A Gyermek és Ifjúsági Koncepció és Cselekvési Terv, majd pedig az ehhez elkészítendő Munkaterv egy város legfontosabb stratégiai dokumentumai közé tartoznak.

Borbás Sándor önkormányzati képviselő szerint: ,,Fontos dokumentumok ezek, hiszen a város fiataljainak jövője a mi kezünkben van és e dokumentumok nyomán olyan lépéseket tehet a Fidesz-KDNP többség, melyek változásokat hozhatnak a városban.”

,Az igazi munka csak ezután jön. A városvezetésnek lehetősége lesz arra, hogy bebizonyítsa, hogy nem csak szavakban, hanem tettekkel akarja segíteni a fiatalokat. Bízok benne, hogy a polgármester úr és a képviselők élni fog ezzel a lehetőséggel. Szerintem ez létkérdés, és nem csupán a fiatalok, hanem Komló egészének szempontjából. A politikusoknak vagy bármilyen döntéshozóknak figyelemmel kell lenniük arra, hogy a fiatalok helyzete jobb legyen a döntések által. Ezzel az egész városnak tesznek jót.” – vallja Topolcsányi Dániel, a Városi Diákfórum kapcsolattartója.

“Az elszántság, akarat megvan, most jön a következő lépés.” – reagált Borbás Sándor önkormányzati képviselő arra a felvetésre, hogy félő, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően csupán a dokumentumok elkészítése valósul meg és elmarad a megvalósítás.

Hozzátette: ,,A városvezetésnek – minden szempontból – nagyobb figyelmet kell fordítani erre a területtel. A többi pedig a fiatalokon múlik, hogyan élnek ezután a lehetőségekkel. Az út neheze most jön.”

Az ifjúságpolitikai dokumentumokról Borbás Sándor és Topolcsányi Dániel több hónapos munkája után dönt a Képviselő-testület.

A Fidelitas álláspontja szerint: ,,Ez a helyi csoport sikere is, mivel újból sikerült bizonyítani hogy a Fidelitas a legfontosabb stratégiai partnere a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek nemcsak az országgyűlésben hanem az önkormányzatokban is.”

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3649629

Jelenleg az oldalon

1
Online