A képviselő-testület döntése értelmében 2013-ra valósulhat meg a Nemzeti Összetartozás Emlékműve Komlón.

Az országgyűlés első határozatainak egyikében nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának dátumát, a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Polics József, Komló polgármestere utalt rá, hogy az elmúlt időszakban a nemzeti ünnepnapokhoz kapcsolódó emlékhelyek kialakítása leginkább – többek között az Erdélyi Körnek köszönhetően – áldozatot vállaló emberek munkája árán, közösségi összefogással került sor városunkban. Úgy véli, hogy eljött az idő, hogy Komló önkormányzata is kifejezze a nemzeti emlékekhez való kötődését, és ennek a tragikus napnak méltó emléket állítson.

A városvezető hangsúlyozta, hogy nem közpénzből, hanem adományokból, pályázati lehetőségekkel élve szeretnék megvalósítani az emlékhelyet.

Amennyiben a források rendelkezésre állnak, úgy legkésőbb 2013-ig végéig megvalósulna a terv. Testületi döntés született arról, hogy ennek érdekében alszámlát nyitnak, melyre várják azok hozzájárulását, akik egyetértenek az önkormányzat törekvésével.

Polics József elmondta, amennyiben 2013 végéig nem valósul meg az emlékhely, abban az esetben az adományozók visszakapják felajánlásaikat.

Számla elnevezése: Nemzeti Összetartozás Emlékmű

Számlaszám: 11731063-15331524-10460003

Az önkormányzat kéri az adakozni szándékozókat, hogy adományaikat kizárólag átutalással, illetve személyesen történő befizetéssel juttassák el a megadott számlára.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 073 985 megtekintés

Videó: 48 302 761 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921027

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh