A szociális munka napja alkalmából rendeztek ünnepséget Komlón. Az önkormányzat által szervezett eseményen a szociális szférában dolgozók – sokszor emberfeletti – munkáját ismerték el.

A Komlói Színházban megtartott rendezvényen Polics József polgármester méltatta a szociális területen dolgozók erőfeszítéseit. Beszédében rámutatott, hogy az ezen a területen dolgozók másokért, mások méltóságáért dolgoznak, intézményekben, utcákon, tereken, melegedőkben, idősek, betegek otthonaiban egyaránt – gyakran erőn felül végzett munkával.

„Az önök szolgálata nyújthat vigaszt, jelenthet kiutat a reményt vesztetteknek a magukra maradottaknak” – hangsúlyozta a városvezető, majd hozzátette – ezt az áldozatos munkát csak kellő elhivatottsággal, empátiával és kivételes szociális érzékenységgel megáldva lehet vállalni.

Polics József megköszönte a jelenlévőknek a türelmet, melyet a szociális ellátó rendszer biztonságos működéséhez elengedhetetlen átszervezések folyamán tanúsítottak az intézményekben. Az átalakítások eredményeként – utalt rá a szónok – a szociális ellátottság rendszere biztos alapokon nyugszik városunkban.

Az ünnepi beszédet követően Kasziba Zsuzsanna, a komlói szociális centrum ügyvezetője és Elmontné Popán Ildikó, a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője vehetett át elismerést.

Az önkormányzat – a legújabb módszerek bevezetésével megvalósított gondozás és ápolás területén, lelkiismeretes tevékenységéért – „Komló Város Szociális Munkájáért” kitüntetést adományozta Harmath Jánosnénak, a Szent Borbála Otthon vezető-ápolójának.

A rendezvény zárásaként kulturális műsort tekinthettek meg a résztvevők.

A szociális intézményekben dolgozókat a legnagyobb elismerés illeti munkájukért” – mondta Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a szociális munka napja alkalmából még a komlói esemény előtti héten rendezett országos ünnepségen.

“Nehéz elmondani a társadalom többségének, hogy mivel jár ez a munka, micsoda terhet jelent lelkileg és fizikailag is a dolgozóknak. Viszont hatékonyan tevékenykednek, csendben és szerényen, anyagi és társadalmi megbecsülés nélkül is, amiért a legnagyobb elismerés illeti őket” – fogalmazott Soltész Miklós személyes élményeire utalva.

A Szociális Munka Napja azért lett november 12-e, mert a Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997. november 12-ére (egy alkalomra) meghirdette a Szociális Akció Nemzetközi Napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. A nemzetközi akciónap emlékére, illetve az akciónap tartalma miatt született az a javaslat, hogy ezentúl Magyarországon minden évben november 12-e legyen a Szociális Munka Napja.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 416 539 megtekintés

Videó: 51 252 952 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7341089

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh