Szeptember 17-én, szombaton rendezik az immár hagyományosnak számító Gesztenye Napot Gesztenyésben. A jelenleg üzemen kívül álló Gödör vagy más néven Bányász presszó lesz az esemény helyszíne.

Pálfi László területi képviselő nagy örömének adott hangot az előző Gesztenye Napokkal kapcsolatban. A rendezvény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A programok közül igazán mindenki talál kedvére valót. Délelőtt 10.00 órakor kezdődik a Focibajnokság a játszótéren.

13.00 órakor veszi kezdetét a Főzőverseny, melyre bármilyen alapanyagokból bográcsban készült étellel lehet nevezni. A főznivalóról minden csapat maga gondoskodik.

A szervezők folyamatos versenyekkel szórakoztatják a látogatókat. Lesz légvár, akadályverseny, puding, illetve lángos evő verseny, de sörszívó megmérettetésen is részt vehetnek a jelentkezők.

Várják a remekműveket pogácsákból is, a legjobbakat a közönségből választott zsűri értékeli. A zsűri elnöke Papp Attila pékmester lesz.

A Gesztenye Napon kerül elhelyezésre a területen egy információs tábla is, melyen a városrész térképe látható az ide látogatók és túrázók tájékoztatására.

15.00 órakor lép fel a Fekete Láng Cigány Hagyományőrző Együttes. Pálfi László elmondta, a társulattal együttműködési megállapodást kötöttek, mely szerint a területén élő rászorultaknak adományokat gyűjtenek és kölcsönösen segítik egymást.

16.00 órakor a Súgólyuk Színház lép színpadra.

17.00-kor Papp Attila, 18.00 órakor pedig a 40+ zenekar szerepel.

20.00 órakor nyitja meg az utcabált a Rockantak formáció, vendégük a Qdarc együttes.

A Gesztenye Nap minden programja díjtalan. Pálfi László elmondta, sok szeretettel várnak minden kikapcsolódni vágyót Komlóról és a környező településekről is.

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3232551

Jelenleg az oldalon

10
Online