Magyarországon először Pécs nyerte el az UNESCO által az idei évre kiírt Tanuló Város-díjat (Global Learning City Award) - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) pénteken az MTI-vel.

A közös kommüniké szerint az UNESCO idén tizenhat városnak ítélte oda a díjat, amelyet Magyarországon elsőként Pécs viselhet. A nemzetközi zsűri azon városokat ismerte el, amelyeknél "kimagasló és kézzel fogható a fejlődés az oktatás és az élethosszig tartó tanulás területein" - fogalmaztak.

Az UNESCO közleménye Pécsről hangsúlyozta: a város olyan platformot hozott létre, amely jelentősen hozzájárulhat az oktatás és tanulás területeinek további fejlesztéséhez.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a közleményben példaként említette a város és az egyetem közös, Pécsi Tanuló Város - Régió Fórum elnevezésű kezdeményezését, amelyet egyúttal a "partnerség-alapú tanulási innováció modelljének" nevezett.

A polgármester reményének is hangot adott, miszerint az UNESCO-díj hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, illetve Pécs Zöld Főváros-címért benyújtandó pályázatának sikeres megvalósításához. Bódis József, a PTE rektora nagy megtiszteltetésnek és örömnek nevezte a díjat, majd felidézte, hogy idén ünneplik a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulóját. Emlékeztetett arra is, hogy a PTE egyre növekvő számú külföldi hallgatójával, magas színvonalú oktatásával és értékes diplomájával "méltó alapja, bázisa lehet ennek a területnek". A PTE-nek a Modern városok program keretében tervezett 24 milliárd forintos fejlesztésére utalva reményét fejezte ki, hogy azok megvalósításával "még magasabbra helyezzük magunk számára az átugrandó lécet".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters