A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelyen hat napon át minden eddiginél több, mintegy 1300 jelmezes űzi a telet a Duna-parti város.

A busójárás ideje alatt 33 helyszínen reggeltől estig csaknem nyolcvan programra várják az érdeklődőket. Csütörtökön az egész napos farsangi forgatagot követően 17.00 órától az Alma együttes ad koncertet a Széchenyi téri Ifjúsági Centrumban.

A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló programsorozatban lesz jubileumi dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és számos néptáncelőadás, sokacbál, busólakodalmas, koncert, maszkfaragó foglalkozás és kiállítás neves művészek által készített busóálarcokból – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az UNESCO szellemi kulturális örökségi listáján is szereplő népszokást felelevenítő idei rendezvényen 45 busócsoport 1150 busója és 150 egyéb maskarása vesz részt, a kiemelt programokra legalább 80-100 ezer embert várnak. A látogatók tájékozódását idén is okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti. Az először a tavalyi busójáráson használt applikáció ide kattintva érhető el.

Az alkalmazás napi bontásban tartalmazza a rendezvénysorozat összes programját, navigációs részlege segít a látogatóknak a helyszínek megközelítésében és megjeleníti a használója közelében található programokat is. A sokacok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a mohácsi sokacok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Az idei rendezvény részletes programja a  www.mohacsibusojaras.hu  oldalon olvasható.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 698 070 megtekintés

Videó: 48 908 495 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024003

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh