Kutatás indul a Mecsek-hegység déli - mintegy kétszáz négyzetkilométeres - előterének energetikai célú feltárására - közölte a Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében csaknem 1,8 milliárd forintból - mintegy 56 százalékos támogatásintenzitás mellett - megvalósuló projekt "elsődleges célja a releváns földtani-szerkezeti modell validálása és a terület energetikai célú földtani kutatása" a közlemény szerint.    

A Geochem Kft.-vel és Rotaqua Kft. konzorciumi partnerségével megvalósuló program Pécs, Bogád, Ellend, Keszü, Kozármisleny, Magyarsarlós, Nagykozár, Pécs, Pécsudvard, Pellérd, Romonya és Szemely településeket érinti. A kutatás során úgynevezett felszíni geofizikai szeizmikus- és elektromágneses méréseket is végeznek. Ennek részleteiről kifejtették: a tervezett szeizmikus vonalak mentén mérési, jelgerjesztési pontokat valamint a geofonok (vevőegységek, talajmikrofonok) telepítési helyeit is kijelölik az ingatlanokon, termőföldeken, közutakon és a települések utcái mentén.    

A mérési vonalak mellett 25 méterenként telepítenek vezeték nélküli adatgyűjtőket és érzékelőket, amelyek 4-7 napig maradnak az adott helyen. Ezek kihelyezése után speciális járművekkel kis energiájú szeizmikus rezgéshullámokat gerjesztenek, amelyek visszaverődnek a földtani szerkezetekből és réteghatárokról.A kö zlemény szerint a zajjal, mozgással nem járó elektromágneses mérések ideje általában 8-12 óra, a kijelölt területet csak a műszer telepítésekor és a mérés végeztével közelítik meg a szakemberek. A mérések eredményeként a kutatók földtani szelvényeket kapnak, amelyek szemléltetik a szerkezetek mélységét, vastagságát és kifejlődését.    

A közlemény kitért arra is, hogy az érintett ingatlan- és földtulajdonosokat előzetesen értesítették, a rezgéskeltés lakott területen kizárólag az utakon, utcákon történik. A feltárt eredmények ismeretében az érintett településeknek lehetősége nyílik az esetleges geotermikus potenciál hasznosítására. 

Az 1955 és 1997 között uránérc-bányászattal foglalkozó Mecsekérc jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztat. A cég kiemelt szakmai területei a többi között a geotechnika, a geológia, a hidrogeológia, a geofizika, a geodézia, az energetika, a környezetvédelem és rekultiváció, illetve a térképészet és a talajmechanika - írták honlapjukon, amelyen azt is jelezték, hogy a cég éves nettó árbevétele 7 milliárd forint.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 461 848 megtekintés

Videó: 51 280 855 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7347784

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh