Az orvost tájékoztató és a beteget a gyógyszerszedésre emlékeztető tabletták hamarosan kaphatóak lesznek Nagy-Britanniában. A szóban forgó technológia lényege, hogy a beteg szokásos gyógyszereivel együtt egy apró ehető jeladóval ellátott tablettát is bevesz, ami információkat küld a bőrre kívülről felragasztott vevőnek.

A vevő rögzíti a gyógyszerek bevételének időpontját és a lenyelt adagot, azonkívül figyelemmel kíséri a beteg pulzusát és testhőmérsékletét és emlékezteti a következő gyógyszeradag bevételére. A készülék azt is ellenőrzi, hogy a páciens jól alszik-e és végez-e elég testmozgást.

A vevő a kapott információt egy számítógépre vagy okos-telefonra továbbítja, amit a beteg és az orvos egyaránt elérhet.

Az idősebb betegek esetében gyakran előfordul, hogy öt vagy annál is több különféle gyógyszert szednek naponta több alkalommal. A betegek fele nem képes betartani a szedési utasításokat. A Helius rendszer keretében kifejlesztett okos-tabletták segítségével a beteg egyetlen csomagban kapja az egy időben beveendő gyógyszereket, ami a rizsszem nagyságú jeladóval ellátott Helius tablettát is tartalmazza.

A jeladó élelmiszer-ipari összetevőkből készül, melyek lenyelés után a gyomornedvekkel reakcióba lépve kapják meg a jeladáshoz szükséges energiát és öt percen keresztül jeleket továbbítanak a bőrön elhelyezett vevőnek a lenyelt gyógyszerekről. A rögzített információkat a beteg és az orvos is megtekintheti, hogy ellenőrizzék a gyógyszerek szedésének helyességét. Becslések szerint az angol állami egészségbiztosítónak (NHS) évi 400 millió fontjába kerülnek a soha be nem vett gyógyszerek. A Lloyds gyógyszertárak szerződést kötöttek az amerikai Proteus Biomedical digitális gyógyszeripari céggel a rendszer angliai bevezetésére. Szeptembertől kezdve a betegek havi 50 fontért juthatnak hozzá az új tablettákhoz (támogatás nélkül).

Nick Pickles, a Big Brother Watch emberjogi szervezettől elmondta, hogy „Bár a technológia nyilvánvaló előnyökkel jár az egészségügy számára, a módszer bevezetése sérti a betegek személyes adatainak védelmét.”

„A módszert alkalmazó betegeket és családjukat tájékoztatni kell erről és tudomásukra kell hozni, hogy ki és milyen adatokat érhet el a technológia segítségével.”

Steve Gray, a Lloydspharmacy egészségügyi szolgáltatások igazgatója a következőképpen nyilatkozott: „Mindenki, aki egynél több gyógyszert kénytelen bevenni egyszerre tisztában van vele, mennyire könnyű megfeledkezni arról, hogy az ember mit is vett már be és mit nem az adott napon. Ehhez adjuk még hozzá az olyan eseteket, amikor a család vagy az egészségügyi szolgálat látja el a beteget és felügyeli a gyógyszerek szedését és mindjárt jobban fogjuk értékelni a rendszer nyújtotta előnyöket.”

A chipet tartalmazó gyógyszerek szedésére számos klinikai kísérletet végeztek, de tudtunkkal ez lesz az első alkalom, hogy az a fogyasztók számára is elérhető lesz a gyógyszertárakban.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 088 922 megtekintés

Videó: 48 318 451 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923315

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh