Regionális központot nyit Pécsen a Pető András Főiskola - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-vel.

A központi idegrendszeri sérülés miatt mozgásukban akadályozottá vált gyermekek és felnőttek fejlesztését végző intézet a legnépesebb városrészben készülő rendelőintézetben kap helyet. Az intézményt a tervek szerint 2018 elején adják át. A közleményben utaltak arra, hogy a fejlesztési módszert Pető András (1893-1969) nemzetközi hírű magyar orvos és mozgásterapeuta, az intézet névadója dolgozta ki.

A regionális központ kialakításáról rendezett szerdai sajtótájékoztatón a főiskola kancellár-helyettese, Fóris Ferenc arról beszélt, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és azok a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatóak. Fóris Ferenc - az önkormányzat beszámolója szerint - azt is kiemelte, hogy a fejlesztésben segítő szakember (konduktor) a kompetenciái révén képessé teszi a mozgásukban akadályozottakat az önálló életvitelre és a társadalmi integrációra.

Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármesterét idézve közölték, a központnak helyet adó leendő kertvárosi rendelőintézetben a szolgáltatással helyben elérhető lesz a Pető-módszer, így a betegeknek nem kell több száz kilométert utazniuk a terápiáért. Csizi Péter (Fidesz), Pécs országgyűlési képviselője szerint a világszerte elismert egészségügyi intézmény erősíti a felépülő rendelőintézet szakmai megítélését, hírnevét - írták a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 709 294 megtekintés

Videó: 48 922 634 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026376

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh