Végéhez közeledik a tavalyi időjárási károk teljes helyreállítása Komlón. Összesen hat helyszínen javítottak a szakemberek megcsúszott rézsűket és megrongálódott útburkolatokat. A teljes költségvetés közel 30 millió forintra rúgott.

A tavaly nyári heves viharok és a hirtelen leeső, nagy mennyiségű esők jelentős károkat okoztak Komló-szerte. A kárelhárítás költségeinek fedezésére az önkormányzat sikeres pályázatot adott be a Belügyminisztérium vis maior alapjához. Az elnyert 18,9 millió forintos kormányzati segítség a jogszabályok által lehetővé tett maximum, vagyis a teljes kárérték 70%-a volt. A hiányzó milliókat a város saját költségvetéséből fedezte.

A támogatásról szóló döntés azonban csak decemberben született meg, így a tényleges helyreállítási munkák megkezdésével meg kellett várni az időjárás melegebbre fordulását. Szerencsére azonnali beavatkozásra sehol nem volt szükség, így ez nem okozott problémát.

A javítások legnagyobb része már elkészült. Városszerte négy helyszínen volt szükség a megcsúszott rézsűk és támfalak megerősítésére, amelyhez egy speciális technológiát alkalmazott a kivitelező komlói cég. A belvárosi Magyar Bálint utcában, a Patak utcában és a mecsekjánosi Kaszánya patak partján már el is készültek, az újtelepi Tél utcában pedig augusztusban fejeződik be a munka. Az elmosott utakat is mindenütt sikerült mostanra kijavítani: a kisbattyáni úton már korábban, a mecsekjánosi idősek otthona közelében pedig a napokban terített le új aszfaltot a kivitelező.

Polics József polgármester a megelőzés fontosságát hangsúlyozta. „A völgyes-dombos településszerkezet miatt Komló különösen ki van téve az esőzések okozta károknak. Ezért folyamatosan javítjuk és bővítjük a vízelvezető-rendszereket, hogy elkerülhessük a hasonló eseteket. Minden út- és járdafelújításnál figyelembe vesszük a katasztrófavédelmi szempontokat, így joggal bízhatunk benne, hogy a jövőben még kevesebb anyagi kárral járó eset fordul elő.”

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 089 155 megtekintés

Videó: 48 318 659 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923334

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh