A Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága pályázati felhívást tett közzé a városi jogállású települések helyi önkormányzatai számára TOP-2.1.2-15 kódszámon, „Zöld város kialakítása” címmel.

A pályázati konstrukcióra Komló Város Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a Komló - Petőfi tér és környezetének rehabilitációja címmel. A pályázatot az Európai Unió és Magyarország Kormánya 579.47 Millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A pályázati program forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A projekt megvalósításának időtartalma 2017. július 1 napjától, 2020. június 30. napjáig tart. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A felhívás kiemelt célja városrehabilitációs tevékenységek keretében az önkormányzatok és a helyi vállalkozások hosszú távú együttműködése, amelyek a városi környezet megújításán túl a gazdasági fejlődést, a foglalkoztatás bővülését is eredményezhetik.

A beruházás fókuszpontja a Petőfi tér, ahol a fejlesztési koncepció szerint a beruházást követően egy egységes, jól kihasználható és közlekedés biztonsági-szempontból kedvezően kialakított köztér jön létre. A felületek megújítása mellett a projekt tervben kiemelt hangsúlyt kap a csapadékvíz közvetlen és közvetett hasznosítása is.

A Móricz Zsigmond és a Mikszáth Kálmán utcák között elhelyezkedő, jelenleg játszótérként funkcionáló zöldterület is megújításra kerül, ahol egy korszerű, több korosztály számára alkalmas közpark jön létre. Az említett két utcában a felújításra szoruló útburkolatok és a felszín alatti ivóvízhálózat teljes korszerűsítése történik meg, valamint a burkolattal párhuzamosan új parkolófelületek kialakítása tervezett.

A fejlesztési koncepció egyik célja, a terület lehetőségei alapján, a meglévő parkolók bővítése és új várakozóhelyek kiépítése, a tömegközlekedés kapcsán pedig a jelenlegi autóbusz megállók korszerűsítése.

A pályázati felhívás előírásainak megfelelően a fejlesztés része a sport és szabadidős létesítmények energetikai fejlesztése és a kapcsolódó területek megújítása. Ez Komló város tekintetében a Komlói Bányász Sport Klub területén található, még korszerűsítetlen futó folyosó épületét, a Móricz Zsigmond utca alatti teniszpályát és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló épületet érinti.

A fejlesztés eredményeként egy, a településen eddig példátlan, komplex városrehabilitációs projekt valósulhat meg, amelyben az övezet fizikai korszerűsítése mellett a klímatudatosság is szerepet kap.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 750 239 megtekintés

Videó: 48 951 559 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031898

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh