Karó közt a potyka – e címet viseli az a kishalászok életmódját bemutató tárlat, amely már tavaly szeptember óta fogadja az érdeklődőket a JPM Természettudományi Múzeumban. A halak rajongóinak, de akár a Tüskevár egykori és újabb lelkes olvasóinak különösen jó hír, hogy az eredetileg tervezett zárás helyett még 2018. február 13-áig látogathatják a Rippl-Rónai Múzeumból érkezett vendégkiállítást.

Az érdeklődők a tablók és tárlók között sétálva kézzelfogható eszközök és az édesvízi halak élethű másolatainak bemutatása révén ismerhetik meg a hajdanvolt kishalászok életét. Kifürkészhetik, hogyan dolgoztak hajdanán a vadregényes mocsárvilágban a pákászok és rákászok, sőt még arra is magyarázatot kapunk, hogy miért éppen a bíróságról került a legtöbb ősi eszköz a Somogy megyei múzeum birtokába.

Akit az állatok viselkedése érdekel, sok érdekes információt talál a kiállításban, hiszen kiderül, hogy kishalászok számára létfeltétel volt a halak szokásainak pontos ismerete. Választ kapunk olyan kérdésekre, hogy miért tartották időjósnak a csíkhalat, és miért voltak szükségesek olyan ravasz eszközök a harcsafogáshoz, mint a kuttyogató vagy a horogbucska. De megtudjuk azt is – Herman Ottó szavaival élve –, hogy „a szerelemnek a hal is alá van vetve”, így az ívás idején csökkenő éberséget is kihasználhatták a hajdani, zsákmányt remélő kishalászok.

Aki már járatossá vált mindezekben, a kiállítással azonos helyszínen a Madarak földön, égen című fotókiállítást is megtekintheti, mely látványos válogatást nyújt 2017 legszebb madárfotóiból.

A halászati témájú kiállítás közeli zárására való tekintettel a múzeum akciókat is hirdet iskoláscsoportoknak szóló foglalkozásokra. A szervezők keddtől szombatig, 10 és 16 óra között várják a látogatókat az állandó kiállításban (Pécs, Szabadság u. 2.). A foglalkozásokra ajánlatos egy héttel a választott időpont előtt bejelentkezni (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: (72) 213-419).

Forrás: Janus Pannonius Múzeum

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 410 megtekintés

Videó: 48 292 718 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920031

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh