Új műszert üzemeltek be a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján, ez a kismamák hasfalán keresztül teszi lehetővé a magzati szívhangok és a szülési fájások mérését, regisztrálását - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a korszerű eszközt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) munkatársaiból álló kórus és a Ghymes zenekar tavaly Pécsett tartott közös koncertjének bevételéből tudta megvásárolni a klinika. Az "eszközzel, az úgynevezett kardiotokográffal a várandósság és a szülés alatt ellenőrizni tudjuk a magzat méhen belüli állapotát" - idézték Veszprémi Bélát, a klinika egyetemi docensét.   

Az orvos hozzátette, hogy ha veszélyes állapot alakul ki, akkor a súlyosabb károsodás megelőzése céljából lehetőség van a szülés megindítására, illetve megindult szülés esetén annak műtéti befejezésére, azaz császármetszésre. "Ezzel biztosítani lehet a szüléssel járó rizikó csökkentését, tehát még jobb esélyeink lesznek az egészséges gyermekek születésére" - magyarázta Veszprémi Béla. Az új eszközzel várhatóan évente több mint négyezer vizsgálatot végeznek majd el.

Az egyetem a jótékonysági akció előzményeit is felidézve azt írta: Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Pécs - újraválasztásáért induló - fideszes országgyűlési képviselője 2014-ben kórust alapított, amelyre az Emmi dolgozóit hívta közös adventi éneklésre. Arra már első évben mintegy 80 minisztériumi dolgozó jelentkezett, köztük Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár is.   

A kezdeményezés az évek során hagyománnyá vált, a kórustagok száma is egyre gyarapodott. 2017-ben a már csaknem száztagú kórus a Kossuth-díjas Ghymes együttessel közösen lépett fel, más helyszínek mellett a pécsi Kodály Központban is. A koncert bevételét pedig jótékony célra, a pécsi szülészeti klinika javára ajánlották fel.   

A dél-dunántúli régióban a szülések mintegy 40 százalékát a PTE szülészeti klinikáján vezetik le, évente mintegy háromezer újszülött látja meg az intézményben a napvilágot - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3221675

Jelenleg az oldalon

16
Online