Átadták csütörtökön a Pécsi Horvát Színház felújított és kibővített épületét. Az intézményt Nina Obuljen Korzinek, Horvátország kultúráért felelős minisztere és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel.

"A 21. század (.) azt a feladatot és lehetőséget jelöli ki számunkra, hogy fedezzük fel újra egymást és Közép-Európa népeinek, nemzetiségeinek kulturális és történeti gazdagságát" - hangoztatta Balog Zoltán. Ezek között említette a közös értékek és érdekek felfedezését, és annak a közép-európai "új és régi" szövetségnek az erősítését, "amely egész Európának jót tehet". "Az európai keresztény kultúra újra erőforrás lehet számunkra" - jelentette ki.   

A miniszter hangsúlyozta: "bennünket az alaptörvény is arra kötelez, hogy erősítsük, támogassuk, értékeljük és őrizzük a Magyarországon élő nemzetiségek kultúráját". Pécs soknemzetiségű voltára utalva példaként hozta fel, hogy Európa egyetlen roma gimnáziuma is a megyeszékhelyen működik. Az ezeréves magyar-horvát kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy a két nemzet közös történelmében "sokkal több a napfényes, mint az árnyékos, szomorú oldal". A kultúra tud jó válaszokat adni a nemzetek közötti konfliktusok borzalmaira - vélekedett a miniszter, aki utalt arra, hogy a Pécsi Horvát Színház működése éppen a délszláv háború idején bontakozott ki, és békemisszióját a mai napig folytatja.

A pécsi társulat Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is szívesen vendégszerepel, emellett pedig a magyar klasszikusokat is játssza horvát nyelven - tette hozzá. A beruházást méltatva elmondta, hogy 1200 négyzetméteres akadálymentes épületet, 103 férőhelyes nézőteret, 98 fős szabadtéri színpadot alakítottak ki a teátrumban.   

A Horvátországon kívül működő egyetlen horvát nyelvű hivatásos színház több mint negyedszázadnyi folyamatos működés és több mint 2000 előadás után végre megkapja régóta áhított, tartós otthonát - mutatott rá beszédében Nina Obuljen Korzinek. A horvát miniszter kiemelte: az új színházi épület átadása valóra váltja azt, amit a társulatot megalapító Vidákovics Antal (1947-2015) megálmodott. A társulat túllép a kamaraszínházi kereteken és saját nagyszínpadán valósíthatja meg a "két nyelv, két kultúra egy színházban" vízióját.

A magyarországi horvátok kulturális örökségét, teljesítményét is méltatva kitért rá, hogy a hadvezér Zrínyi Miklós ma is a hősiesség, az áldozatvállalás és a hazaszeretet üzenetét közvetíti a jelen horvát és magyar generációi számára. "Ugyanezt teszi a közös európai otthon vonatkozásában is, amit a szabadság eszméjének alapjain, minden nép kulturális és nemzeti különbségeinek megőrzésével kell megépítenünk" - hangoztatta Nina Obuljen Korzinek. Hangsúlyozta azt is, hogy a magyarországi horvát és a horvátországi magyar nemzetiség státusza a legmagasabb európai sztenderdek szerint rendezett. Hazája - tette hozzá - továbbra is támogatni fogja a magyarországi horvátok kulturális törekvéseit és közösségeik jólétét.

Vidákovics Szláven színházigazgató a társulat történetét felidézve arról beszélt, hogy a teátrum elsődleges küldetése az anyanyelv ápolása és a horvát nemzetiségű fiatalok identitástudatának erősítése. A Pécsi Horvát Színház teret biztosít a magyar és más, az országban élő nemzetiségek produkcióinak, illetve a társművészeteknek is, közös nevezőre hozva ezzel népeket és kultúrákat - mondta. Egyúttal bejelentette, hogy május 4-én tartják a szakmai megnyitót jelentő díszelőadást, amelyen Miroslav Krleza Filip Latinovicz hazatérése című regényének színpadi adaptációját tűzik műsorra.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 288 834 megtekintés

Videó: 51 169 904 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7324129

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh