Több mint félmilliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Dél-Baranyában működő, növényvédő szereket gyártó Agrokémia Sellye Zrt. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Az új, a tervek szerint 2019 tavaszára elkészülő, csaknem 900 négyzetméteres üzemrész építését 322 millió forinttal támogatja a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) - ismertette közleményében az 1964-ben ipari szövetkezetként alapított, 1992 óta zártkörű részvénytársaságként működő, jelenleg magyar-orosz-ukrán tulajdonú cég.    

A mintegy 80 embert foglalkoztató vállalat főként növényvédő szereket állít elő, termékeit szinte kizárólag külföldön - az Európai Unióban, a volt szovjet utódállamokban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - értékesíti. A társaság a magyar piacon fagyálló hűtőfolyadékkal, valamint ablakmosó folyadékkal van jelen a közlemény szerint.    

A beruházás során a sellyi telephelyükön jelenleg üresen álló épületrész belső terének átalakításával két új gyártósort létesítenek, amely naponta mintegy 60-80 ezer liter növényvédő szer előállítását, tárolását teszi majd lehetővé. A közlemény szerint a cég új - az Ipar 4.0 gyártásirányítási rendszernek megfelelő - informatikai rendszert is bevezet. Az új üzem működtetéséhez a dolgozói létszámot 5-10 fővel tervezik bővíteni.    

Bokotey Sándor vezérigazgató az MTI-nek elmondta: az Agrokémia Sellye Zrt. tavaly 3,4 milliárd forint árbevételt ért el a 2016-os 2,1 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2017-ben 688 millió forint volt, szemben az előző évi 381 millió forinttal.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 288 392 megtekintés

Videó: 51 169 653 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7324028

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh