Egy hónap múlva kerül megrendezésre Európa legnagyobb országúti bajnoksága a Paris-Colmar hosszútávú gyaloglóverseny. Ezt a megmérettetést 1926 óta jegyzik, egyenértékű a Tour de Francal. Franciaországban reneszánszát éli a több mint 400 km-es bajnokság. Czukor Zoltánt ismét az indulók között tudhatjuk.

Háromszoros olimpikonunk újfent magasra tette a mércét. Tavaly egyedüli magyar indulóként negyedikként ért célba a Paris-Colmar hosszútávú gyaloglóversenyen, kivételes rekordot produkálva. Júniusban ismét rajthoz áll.

Zoli gondolatai a megmérettetésről: A felkészülés fizikailag és lelkileg is megterhelő, főleg ötven év felett az ember nem annyira intenzív, könnyebben sérül, hamarabb jelentkezik az izomfáradtság, az egyén már nem annyira terhelhető. Zoli hetente négy, több mint két órás kemény edzést tart. A versenyen 20 évesekkel kell rajthoz állnia. Zoli szerint mentálisan mindenki bármikor képes fejlődni, a rutin, a kilométerek és a kor csak előny ebből a szempontból. Idősebb korban az ember türelmesebb, átgondoltabb, ezért is választják az ultratávokat 40 felett. Tűrni kell a monotonitást felkészülés közben a 3-5 órás futás alatt is, a fizikális mellett pszichésen is jelen kell lenni. Hogy mire gondol a verseny alatt? „Meg kell csinálni, menni, menni, menni…” Mindenkinél vannak holtpontok, a legnehezebb ezt áthidalni. Egy fájdalmas vízhólyag a lábon hátráltathatja az embert, hiszen nem fakír, de a fájdalomküszöböt feljebb kell tolni.

A motiváció persze a győzni akarás, de az embernek tisztában kell lennie fizikai adottságaival, el kell helyeznie magát a rajtlistán. A legnagyobb győzelem, amikor az ember legyőzni önmagát, a határait.

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó