Szeptember 21-22-én Siófok adott otthont a Magyar Víziközmű Szövetség IX. Országos Ügyfélszolgálati Versenyének, melyen a Komló-Víz Kft. háromfős csapata is részt vett.

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. rendezvényén 23 csapat mérte össze szakmai tudását a neves társadalmi és szakmai zsűri előtt. A két nap folyamán a csapattagok mellett közel 200 szakember kísérte figyelemmel a verseny történéseit.

A Fóris Zoltán, Kissné Szabó Tünde és Kollár Dalma összetételű komlói csapat a megmérettetés alkalmával több részfeladat megoldásában is az első öt hely valamelyikén végzett. A feladatok között – egyebek mellett – szituációs gyakorlatok, szakmai teszt is szerepelt.

Az értékelés során a szervezők kiemelték a komlóiak kreatív bemutatkozását és az ügyfélszolgálati szituációs helyzetgyakorlatban nyújtott teljesítményét.

A verseny – a DRV Zrt. üzleti filozófiájában is megfogalmazott hatékonyság és ellátásbiztonság mellett – a fogyasztói elégedettség növelésének céljával zajlott. Ebben az összevetésben a Komló-Víz Kft. – ahogy azt a 3 fős különítmény a verseny folyamán bizonyította is – az országos élvonalba tartozik.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó