A közhiedelemmel ellentétben az egy háztartásban élő kutyák és macskák általában jól kijönnek egymással, noha utóbbiak jóval hajlamosabbak arra, hogy ellenségesen lépjenek fel négylábú lakótársaikkal szemben - derült ki az angliai Lincolni Egyetem kutatóinak tanulmányából, amely megállapította, hogy a boldog kutya-macska kapcsolat titka az, ha a macska minél fiatalabb korától él együtt a kutyával.

A Journal of Veterinary Behaviour című folyóiratban publikált tanulmány társszerzője, Sophie Hall és kollégái szerint az együtt élő macskák és kutyák ritkán csapnak össze a "tőlük elvárt módon" - olvasható a The Guardian című brit lap honlapján. A kutatók egy brit, amerikai, ausztrál, kanadai és európai lakástulajdonosok körében végzett internetes felmérésre alapozták az eredményeiket.

A 748 válaszadó több mint 80 százaléka értékelte úgy, hogy házi kedvencei remekül kijönnek egymással, és mindössze 3 százalékuk mondta, hogy az állatok ki nem állhatják egymást.   

Az ebek több mint egyötöde ugyanis rendszeresen odahordja mutatóba a játékait a vele együtt élő macskának, míg utóbbiaknak mindössze 6 százaléka szokott élni ezzel a gyakorlattal. A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, a macskák hajlamosabbak rá, hogy fenyegetően lépjenek fel a velük együtt élő kutyákkal szemben. A gazdik elmondása alapján a macskák háromszor nagyobb valószínűséggel viselkednek ellenségesen a kutyákkal, mint fordítva, és tízszer nagyobb eséllyel sebzik meg őket egy összecsapás alkalmával.   

A macskák viselkedése ugyanakkor korántsem ok nélküli: a szakemberek szerint mivel a kutyákat régebben háziasították és sokkal könnyebben képezhetőek, mint a macskák, talán könnyebben tudják kontrollálni a viselkedésüket. És mivel általában a macskák indulnak gyengébb esélyekkel, legyen szó bármilyen összecsapásról, nekik érthető módon több megerősítésre van szükségük azzal kapcsolatban, hogy biztonságban vannak a kutya mellett.   

"Egy kutya számára egyszerűbb együtt élni egy macskával, mint egy macskának egy kutyával" - jegyezte meg a kutató. A szakemberek azt is megállapították, hogy a boldog kutya-macska kapcsolat talán legbiztosabb záloga, ha a macska minél fiatalabb korban kezd együtt élni a kutyával. A legjobb, ha a macska egyéves kora előtt kerül a kutyás háztartásba.

Forrás: MTI / theguardian.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 894 megtekintés

Videó: 48 306 858 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921477

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh