A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszintnél - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal hétfő este.

Ez azt jelzi, hogy a múlt héten mért metánszint - a legnagyobb, amit a Curiosity műszerei valaha mértek - egyike volt a múló metáncsóváknak, amelyeket a múltban is megfigyeltek. A kutatók korábban is észlelték szezonálisan a metánszint növekedését és csökkenését, nem találtak azonban rendszert ezen múló metáncsóvák megjelenésére - olvasható a NASA honlapján.   

"A metán rejtélye folytatódik. A korábbinál is nagyobb késztetést érzünk arra, hogy folytassuk a méréseket és összetegyük tudásunkat, hogy rájöjjünk, miként viselkedik a metán a Mars légköréban.   

A Curiosity marsjárónak nincsenek olyan műszerei, amelyek egyértelműen képesek megállapítani azt, hogy a metán forrás biológiai vagy vulkanikus eredetű, ősrégi, vagy napjainkból ered. Ezen csóvák jobb megértése együtt más Mars-missziók méréseivel segíthetik a kutatókat meghatározni, hol vannak metánforrások a vörös bolygón.   

Múlt héten a Curiosity meglepő eredményt továbbított a Földre, a legnagyobb mértékű metánszintet mérte a vörös bolygó légkörében, egymilliárd egységenként (ppbv) 21 részecskét, ami háromszorosa a korábban már mért mértékeknek.    

Mivel a metán a földi élet fontos forrása, az eredmény felvillanyozta a kutatókat, mondván az az élet jelenlétét jelezheti.     

A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek.   

Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, amely olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe.    

Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.    

A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön.

Forrás: MTI / nasa.gov / nature.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 484 602 megtekintés

Videó: 51 293 504 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350761

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh