A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül.

A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering - olvasható a BBC hírportálján.   

Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg.   

Az 1990-es évek vége óta a Jupiter volt a Naprendszer legtöbb holddal kísért bolygója.   

A húsz objektum mindegyike körülbelül 5 kilométer átmérőjű, 17 "visszafelé" (retrográd) kering a Szaturnusz körül, a maradék három ellenben a Szaturnusz forgásával megegyező (prográd) irányban.   

Az utóbbi háromból két hold nagyjából két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót. A távolabbi retrográd bolygók, valamint a prográd bolygók egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.   

"A holdak tanulmányozásával felderíthető az eredetük, valamint a Szaturnusz körüli viszonyok a kialakulásuk idején" - mondta Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet munkatársa, a kutatócsoport vezetője.   

A most felfedezett holdak közül a külsők három csoportba sorolhatók annak alapján, hogy pályájuk milyen szöget zár be a bolygóval.   

A tudósok szerint legalább három nagyobb égitest robbanhatott szét, amikor kívülről érkező aszteroidákkal vagy a Szaturnusz más holdjaival ütköztek, a maradványokból képződhettek a most felfedezett holdak.   

Egyikük a Szaturnusz legtávolabbi ismert holdja.   

"Nem gondoljuk, hogy a bolygóval együtt alakultak ki, mivel elég távoliak, úgy véljük, a Szaturnusz valamikor a múltban vonzotta őket magához" - mondta Sheppard.   

A kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul.   

Sheppard szerint valószínű, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre, de a kisebb, egy kilométer átmérőjű égitestekhez nagyobb űrteleszkópra lesz szükség.

Forrás: MTI / bbc.co.uk

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3802794

Jelenleg az oldalon

7
Online