Vasárnap estig ingyenesen elérhető a felújított Lúdas Matyi című film a filmarchiv.hu oldalon abból az alkalomból, hogy 70 éve mutatták be - közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

A Lúdas Matyit,  az első teljes hosszában színes magyar filmet 1950. február 27-én mutatták be. A film a második világháború és "a fordulat éve", a kommunista hatalomátvétel után készült el. A kultúrpolitika vezetői az államosított filmgyárat is "ideológiai üzemként" kezelték, a forgatás például 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján kezdődött. A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott a művön. 

Az új magyar film büszkeségének szánt alkotáshoz olyan főhőst kerestek, aki a szegény ember igaz ügyét mindenki által átélhetően viszi diadalra, a párt filmpolitikai bizottságának választása végül Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett.   

A címszerepre először Gábor Miklóst szemelték ki, de aztán túl intellektuálisnak találták és a húszéves Soós Imrét választották. A női főszerepet a 19 éves Horváth Teri kapta. Mindketten nemcsak tehetségesek voltak, hanem szegényparaszti családból is származtak. Döbrögit Solthy György alakította, a filmben a magyar színjátszás olyan nagyságai tűntek fel, mint Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János, Kiss Manyi, Horváth Teri. A forgatás helyszíne Alsódabas, Dömsöd, Felsődabas, Gödöllő és Sári volt.   

A magyar filmgyártás addigi történetében példátlanul nagyszabású alkotásban több mint hatszázan statisztáltak, a forgatás külső helyszíneken, korabeli ruhákkal, korábban nem alkalmazott sminkelési és világítási technikával folyt.   

A legnagyobb kihívást a viszonylag ismeretlen színes technika jelentette: a napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékban pedig szinte korrigálhatatlanul viselkedett a nyersanyag. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak tűnt, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A megfelelő színek eléréséhez több ezer szűrőt használtak és a látványt kellett a nyersanyag adottságaihoz alkalmazni.   

A bemutató díszelőadást 1950. február 27-én tartották, de ezt megelőzően a magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából Budapestre látogató szovjet küldöttség tagjai már láthatták a filmet. A Lúdas Matyit a következő naptól a főváros 12 filmszínházában vetítették, vidéken először március 12-én, Abonyban tűzték műsorra. Az alkotók közül Nádasdy Kálmán és Hegyi Barnabás Kossuth-díjat kapott, Soós Imrét pedig a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon tüntették ki.   

A nem túl jó minőségű kísérleti nitrofilm színtartósságára a belga Gevaert vállalat csak egy év garanciát vállalt. Nem véletlenül: a negatív már az ötvenes években elvesztette színét és hangját, így amikor 1961-ben fekete-fehérben ismét forgalmazni kezdték, újra kellett szinkronizálni.   

A filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum 2004-ben mintegy 35 millió forintos költséggel, digitális technikával újította fel. Az első egész filmre kiterjedő hazai digitális színrestaurálás során több filmhibát szoftverrel nem is lehetett kijavítani, a munkát manuálisan, kockánként kellett elvégezni és a hangokat is helyreállították. Az újjászületett alkotás 2010-ben DVD-n is megjelent, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított legjobb 53 magyar film közé.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 083 875 megtekintés

Videó: 48 314 275 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922756

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh