Ma már nem titok, hogy a gyógyszer rezisztens mikrobák egyre nagyobb számban és gyorsabban bukkannak fel és terjednek szerte a világon az antibiotikumok túlzott és helytelen használata miatt, a gyógyászatban és a mezőgazdaságban egyaránt. Most úgy tűnik, hogy ezeknek a rezisztens törzseknek a kialakulásáért felelős gének is elkezdtek terjedni, halálos gyilkossá változtatva az egyébként ártalmatlan betegségeket, mint mondjuk egy torokgyulladást is.

Az NDM-1, azaz Új Delhi metallo-beta-laktamáz-1 névre keresztelt gének, a plazmid nevű mobilis DNS molekulákkal utazva különböző baktériumokhoz próbálnak kapcsolódni. A végeredmény, hogy a baktérium parazitaszerű megszállásával a relatív ártalmatlan mikrobák is rendkívül fertőzővé és a legmodernebb antibiotikumokkal szemben is rezisztenssé válnak.

„A torokgyulladás vagy egy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé válhat,” mondta Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, a közlelmúltban ez ügyben Koppenhágában tartott megbeszélésen. „A jelenség miatt egy csípőprotézis műtét, a szervátültetések, a kemoterápia vagy a koraszülöttek kezelése sokkal komplikáltabbá és túl veszélyessé válhat.”

A Bloomberg riportja szerint az NDM-1 és egyéb antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok terjedése olyan mértéket öltött, hogy már a probiotikumként vagy az emésztőrendszer mikroflórájaként ismert, hasznosnak tartott baktériumokat is érinti. Sajnos azonban, amíg az antibiotikumokat továbbra is a mostanihoz hasonló gondatlan módon használják, a helyzet csak romlani fog és egyre több korábban ártalmatlan fertőzés válhat halálos kimenetelű betegséggé.

„Ha az NDM-1 egyszer felüti a fejét a kórházainkban, semmit sem tehetünk megállítására,” mondja Donald E. Low, a torontói közegészségügyi laboratórium vezetője. „Nagyobb pusztító erőt rejt magában, mint bármilyen más organizmus.”

Hogyan harcolhatunk az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuper-baktériumokkal szemben?

A problémával kapcsolatos tudatosság növelése és az antibiotikumokkal való visszaélés megszüntetése mellett jelenleg nem sokat tehetünk a gyógyszer rezisztencia terjedésének megakadályozására. Van azonban néhány egyszerű lépés, amit mindenki megtehet saját maga és családja védelmében.

Húsvásárlásnál próbáljunk természetes, nem pedig nagyüzemi körülmények között nevelt állatoktól származó terméket választani (ami Magyarországon kétszeres árat jelent, így sok ember számára megfizethetetlen), mivel a nagyüzemi állatokat agyon antibiotikumozzák.

Betegség esetén kerüljük az antibiotikum kúrát és próbáljunk alternatív módszerekhez, illetve a természetes antibiotikus hatású készítményekhez folyamodni. Ahelyett, hogy minden apró-cseprő fertőzésre antibiotikum szednénk, próbáljunk ügyelni egészségünk megőrzésére és immunrendszerünk erősítésére.

Hívjuk fel környezetünk figyelmét a túlzott antibiotikum használat veszélyeire. Sok ember egyszerűen nem tudja, mennyire visszaélnek manapság a mezőgazdaságban és a gyógyászatban az antibiotikumokkal és nem ismerik az alternatív megoldásokat.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 151 megtekintés

Videó: 48 280 694 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918798

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh