Kihirdették az Év Rovara 2021 verseny győztesét. Az idei három jelölt közül meggyőző fölénnyel nyert a kacsafarkú szender, amely a majdnem hatezer beérkező szavazat jelentős részét bezsebelte.

Befejeződött a 2021-es Év Rovara címért folyó versengés. A jelöltek közül az ékfoltos zengőlégy 890, a keleti rablópille 1027 szavazatot nyert el, így a kacsafarkú szender 3912 szavazattal, utcahosszal győzött a Magyar Rovartani Társaság versenyén.

A nyertes, a „magyar kolibrinek” is elkeresztelt kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) valóban fura szerzet, amely a virágok között röpködve inkább tűnik parányi kolibrinek, mint lepkének.

Nemcsak méreteiben hasonló a legkisebb kolibrikhez, de repülési stílusában is, ugyanúgy elképesztő sebességgel csapkod a szárnyaival, és a többi lepkétől eltérően nem a virágon megtelepedve táplálkozik, hanem kolibriszerűen egy helyben lebeg, miközben nektárt szívogat, mondjuk a petúnia vagy a trombitafolyondár tölcséres virágának mélyéről. Mindezt villámgyorsan teszi, néhány perc alatt száznál is több virágot képes meglátogatni, ezért a beporzásban különösen fontos szerepe van.

Ha kertünkbe nemcsak tölcséres virágú dísznövényeket ültetünk, hanem az egyik zugban meghagyjuk a galajféléket és egyéb vadvirágokat, akkor nagy eséllyel mi is gyönyörködhetünk majd a 2021-es Év Rovara cím beszédes nevű birokosában.

Forrás: rovartani.hu / Szeretem a mezőgazdaságot