Meglepte a Zengő Motorsporttól kapott lehetőség, de izgatottan készül a túraautó-világkupa (WTCR) hétvégén rajtoló idényére a mezőnybe visszatérő Nagy Dániel.

A 24 éves versenyző az M4 Sport hétfői Sporthíradójában elmondta, elsősorban azért érte váratlanul Zengő Zoltán telefonhívása, mert hozzászokott, hogy korábban már január-február környékén tudta, abban az évben hol fog versenyezni.   

"Hiába jött ugyanakkor későn a lehetőség, ez olyasvalami, amire nem lehet nemet mondani" - jelentette ki Nagy, aki tavaly az elektromos túraautózásban versenyzett - szintén a Zengő Motorsportnál -, így most vissza kell szoknia a hátsókerék-meghajtású autóból az elsőkerék-meghajtásúakba.   

"A Hungaroringen már tudtam menni néhány kört, visszajöttek az emlékek, kedden utazom is Franciaországba és izgatottan várom az első versenyhétvégénket" - mondta a WTCR-ben legutóbb 2017-ben szereplő Nagy, akinek a 2012-ben világbajnok brit Rob Huff lesz a csapattársa.   

"A gyári istállókhoz és azokhoz képest, amelyek már december óta készülnek az idényre, biztosan van lemaradásunk, de nekünk az a fontos, hogy a jelenlegi helyzetünkből minél többet megpróbáljunk kihozni, és türelmesek legyünk" - mondta a versenyző, majd reményét fejezte ki, hogy a Hungaroringen június 11-12-én sorra kerülő hétvégén telt ház várja a mezőnyt.   

"Legalább egy futamgyőzelmet szeretnék elérni a WTCR-ben, mert így később büszkén és elégedetten tudnám majd lezárni a motorsportos pályafutásomat" - jelentette ki Nagy.   

A WTCR 2022-es szezonja a hétvégén kezdődik Franciaországban, magyar részről Nagy mellett a 2019-ben vk-győztes Michelisz Norbert (Hyundai), valamint Tassi Attila (Honda) lesz majd tagja a mezőnynek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 715 127 megtekintés

Videó: 48 927 137 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027436

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh