Egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszerek világszerte többmillió embernél csökkenthetik a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát - állapította meg brit kutatók tanulmánya a The Lancet című orvostudományi folyóiratban.

Az orvosok eddig is írtak fel olcsó vérnyomáscsökkentő gyógyszereket az életveszélyes szívroham vagy agyvérzés esélyének mérséklésére. Eddig azonban megválaszolatlan maradt az a kérdés, hogy vajon ezek a gyógyszerek meg tudják-e akadályozni a kettes típusú diabétesz kialakulását is.   

A kutatók most arra jöttek rá, hogy ezeknek a gyógyszerek védőhatása sokkal szélesebb körű, mint eddig vélték. A vizsgálat szerint egyes ilyen gyógyszerek közvetlenül képesek csökkenteni a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.   

Az Oxfordi és a Bristoli Egyetem kutatóinak vizsgálata a legnagyobb ilyen jellegű kutatás: átlagosan öt éven át végzett, 19 globális méretű randomizált klinikai vizsgálatban részt vevő több mint 145 ezer ember adatait elemezték.    

Arra jutottak, hogy a szisztolés vérnyomás 5 higanymilliméterrel való csökkentése - ami könnyen elérhető vérnyomásgyógyszerrel vagy életmódváltással - 11 százalékkal csökkenti a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.   

A tudósok eredményei szerint az angiotenzin-konvertáló enzimgátlók (ACE-gátlók) és az angiotenzin-II-receptorblokkolók (ARB-k) rendelkeznek a legerősebb védőhatással. Mindkettő 16 százalékkal csökkenti a kettes típusú diabétesz kialakulásának esélyét.    

A kalciumcsatorna-blokkolókról ezt nem tudták kimutatni.    

A bétablokkolókról és a tiazid vízhajtókról azonban azt mutatták ki, hogy növelik a cukorbetegség kockázatát, annak ellenére, hogy köztudott jótékony hatásuk a szívroham és agyvérzés megelőzésében.

Forrás: MTI / thelancet.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 086 507 megtekintés

Videó: 48 316 389 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923075

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh