A pandémia alatt jelentősen megnőtt Nagy-Britanniában az elhízott gyerekek száma, a 10-11 évesek közül minden negyedik érintett - közölte a The Guardian a brit közegészségügyi szolgálat (NHS) adatai alapján.

Gyerekek ezreit fenyegetik a pandémia alatti elhízás következményei a szakértők szerint.   

Az adatok egy idei felmérésből származnak: körülbelül a gyerekek negyedének magasságát és súlyát mérték meg. Rendes körülmények között csaknem minden gyerek részt vesz ebben a felmérésben, de az iskolák bezárása miatt ez idén nem történt meg. A mérést a 4-5 éves elsősök és a 10-11 évesek körében végzik a 15 éve kezdődött programban.   

A friss adatok alapján az Angliában iskolát kezdő kicsik közül már majdnem minden hetedik elhízott. A 2019-20-ban mért 9,9 százalékról 2020-21-re 14,4 százalékra nőtt az arányuk.   

Tíz-tizenegy éves korukra már több mint negyedük elhízott, 12 hónap alatt az arányuk 21 százalékról 25,5 százalékra nőtt.    

Ha a túlsúlyosok arányát is figyelembe vesszük, a kisiskolások 28 százaléka volt túlsúlyos, a 10-11 évesek között pedig a tanulók 41 százaléka.   

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy a korábbi évek fokozatos növekedésével szemben a pandémia alatt kiugróan nőtt az arány.

Forrás: MTI / theguardian.com / england.nhs.uk

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 50 974 496 megtekintés

Videó: 29 993 445 megtekintés

Látogatók

Összesen5310962

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh