Idén is szerveznek online erdőismereti vetélkedőt 9-12. osztályos középiskolásoknak: a három tagú csapatok jelentkezését március 16-ig várják bármely hazai és Kárpát-medencei oktatási intézményből - közölte az Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

A két elméleti és egy terepi feladatot tartalmazó, virtuális térben zajló, Fedezd fel az örökséged! című vetélkedő idén annak megismerésére invitálja a résztvevőket, hogyan él az emberben - kultúrájában, művészetében, lelkében - az erdő.  

"Az erdő, amellett, hogy fizikai létünkhöz, fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen, szellemi életünk, kultúránk, művészetünk természetes és inspiráló környezete, bölcsője" - fogalmaznak a közleményben, hozzátéve, hogy az idei vetélkedő arra hívja a résztvevőket, fedezzék fel a Kárpát-medence erdeiben lezajlott történelmi eseményeket, az itt született és élő mondákat, legendákat, azt, hogyan ihlette meg az erdő íróinkat, költőinket, zeneszerzőinket, festőinket.  

A csapatok a virtuális megmérettetés négy hete során megmutathatják saját nézőpontjukat a három feladatcsoportban. A kvíz az ember és az erdő közös történetének állomásaira, fontos szereplőire és alkotásaira, az esszé a társadalom és az erdő 21. századi kapcsolatára fókuszál, míg a fotópályázatban megmutathatják a diákok, hogyan látják az erdőt, az apró részleteket, a tájat egyetlen impresszióba sűrítő panorámát, a napszakokkal változó fény festette új és új erdőképet a fotós szemével.  

Az erdők nemzetközi napján, március 21-én induló vetélkedő eredményhirdetése április 22-én, a Föld napján lesz. Az első három csapat tagjai fejenként 70, 50, illetve 30 ezer forint értékű Libri-utalványt kapnak és a nyertes csapatokat felkészítő tanárokat is fejenként 10-10 ezer forint értékű Libri-utalvánnyal díjazza az Országos Erdészeti Egyesület. A legjobban szereplő határon túli csapat az Országos Erdészeti Egyesület különdíjában részesül.  

A versenyre, amelynek lebonyolítását az Agrárminisztérium támogatja, a vetelkedo.oee.hu weboldalon lehet jelentkezni hétfőtől március 16-ig - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 758 227 megtekintés

Videó: 48 956 000 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032581

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh