Március 31-éig pályázhatnak az Állatbarát óvoda, az Állatbarát általános iskola, Az év állatvédő óvodája és Az év állatvédő általános iskolája címekre az intézmények - közölte az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja az MTI-vel.

A pályázatra olyan tanintézmények jelentkezését várják, amelyek a 2021/2022-es tanévben kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és arra törekednek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.  

A pályázatot az Állatvédelem gyerekeknek című oktatási weblap szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával hirdette meg - írták a közleményben.  

Koska Hedviget, az Állatvédelem gyerekeknek főszerkesztőjét idézve azt írták, hogy kiemelten fontosnak tartják a gyermekeknek szóló állatvédelmi oktatást, ezért indították útjára a pályázatot 2021-ben. Az volt a céljuk, hogy ösztönözzék a tanintézményeket arra, foglalkozzanak a felelős állattartással és az állatokkal való helyes bánásmóddal kreatív programokon keresztül.  

A pályázat megírásához segítséget is ad a weboldal csapata, és csütörtökön online előadás keretében a főszerkesztő válaszol a pályázatok elkészítésével kapcsolatos kérdésekre, illetve tippeket ad az eredményes pályaművek megalkotásához. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, minden információ megtalálható az Állatvédelem gyerekeknek közösségi és weboldalán - tudatta a főszerkesztő.  

A pályázatokkal kapcsolatban további információk elérhetők az allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek címen.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 461 651 megtekintés

Videó: 51 280 650 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7347738

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh