Egyre több ország és cég szorgalmazza a készpénzhasználat fokozatos megszüntetését, miközben sok helyen tesztelik a fizikai pénzhasználatot nem igénylő rendszerekre való átállást. Egy dolog biztos: minden egyes nappal közelebb kerülünk a globális készpénznélküli gazdaság létrejöttéhez, aminek egyik hozadéka és egyben rejtett célja, hogy minden ember folyamatos megfigyelés és irányítás alatt álljon. A rekordsebességgel fejlődő technológiák már most ijesztő mértékű és rendkívül szoros felügyeletet tesznek lehetővé.

A pénztárgépek hamarosan a telefonfülkék és írógépek sorsára jutnak.

A J.C. Penney (JCP) bolthálózat 2014-re búcsút int valamennyi pénztárgépnek, kasszának és pénztárosnak, mondta Ron Johnson, a lánc elnök-vezérigazgatója, egy Fortune Brainstorm Tech konferencián, írja a Times.

A Penney terve nagyon hasonlít a szinte teljesen pénztármentes Apple boltokban már működő rendszerhez. A döntés senkit sem lepett meg, Ron Johnson ugyanis az Apple kiskereskedelmi részlegének vezetője volt korábban és sokan neki tulajdonítják a cég sikerét. Az Apple-t novemberben hagyta ott a J.C. Penney elnöki posztjáért.

Johnson, aki mostanában sokat szerepelt az újságok címoldalán a Penney láncnál véghezvitt radikális és vitatott (és egyelőre sikertelen) stratégiája miatt, aminek lényege, hogy a kuponok által kínálta kedvezményrendszerről az általánosan alacsony árstratégiára álltak át, most a bolti fizetésmódot akarja megreformálni.

A tervek szerint minden kassza, pénztár és pénztárgép megszűnik és helyükre különféle technológiai megoldások, Wi-Fi hálózatok, mobilfizetés, RFID chipek és önkiszolgáló fizetések kombinációja lép.

„Képzeljünk el egy fizikailag létező boltot a készpénz tényező nélkül,” mondta Johnson. „Az általunk évente elköltött pénz 10%-át, hozzávetőlegesen félmilliárd dollárt, a pénztáraknál történő tranzakciókra költünk.” A pénztárak megszüntetésével megtakarított pénzt a szolgáltatás javítására költhetnénk új technológiák bevezetésével, idézi Johnson-t a Times.

Ryan Taft, a kiskereskedelmi hálózatok számára kifejlesztett „követő” és email-cím gyűjtő iPad alkalmazás, az OnSpot Social társtulajdonosa szerint a kiskereskedelem a készpénzhasználat teljes felszámolásának kezdetén jár.

„Az iPad, RFID chip, Wi-Fi, stb. technológiák segítségével a bolton belül folyó marketingé a jövő,” nyilatkozta a Daily Finance-nak. „Vannak boltok ahol egyáltalán nem lesz szükség pénztárakra, máshol pedig elég, ha csökkentik a számukat és csak nagyobb összegű vásárlásokra használják.”

Tipp az Apple-től

Az Apple boltokban háromféleképpen lehet fizetni: legtöbb boltjukban egy, maximum két pénztár működik, valahol a bolt leghátsó sarkában, többnyire a nagyobb vásárlásokra fenntartva. „A második módszerhez egy eladó kell, akinél kártyával lehet fizetni, egy iPod Touch-hoz rögzített kártyaolvasó segítségével. A harmadik, és leginnovatívabb módszer az önkiszolgáló fizetés, ami egyszerűen a vásárló saját iPhone-ján keresztül történik. Ehhez mindössze az Apple Store alkalmazást kell megnyitni, beolvasni a termék vonalkódját és az iTunes alkalmazáson keresztül fizetni,” - magyarázza. - „Az ilyen fizetési módszereké a jövő a kiskereskedelemben.”

Bár egyesek szerint a bolti eladók is fölöslegessé válnak majd, ez nem feltétlenül igaz Taft szerint. „Az eladóknak csupán a feladatköre változik meg. Inkább az ügyfelek kiszolgálása lesz a dolguk.”

Natt Fry, az Accenture Retail Practice ügyvezetője szerint a kasszákra még egy darabig szükség lesz, hiszen még mindig sok olyan ügyfél van, akinek bankszámlája sincs, illetve ha van is, sokan előnyben részesítik a készpénzes fizetést. A jövőben azonban „minden egyéb tranzakciót valamilyen mobil eszközzel bonyolítunk, illetve bonyolíthatunk,”- jósolja Fry.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 308 megtekintés

Videó: 48 280 929 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918831

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh